Újra repülhet a Red Arrows

iho/repülés   ·   2011.12.15. 12:00
hawk_t1_xx245_inflight_arp_cim

A Királyi Légierő ismét korlátozások nélkül engedélyezi a BAE Hawk T1/1A típusú gépek repülését. A letiltás azután történt, hogy novemberben halálos baleset érte a Red Arrows bemutatókötelék egyik pilótáját, a „Vörösök” is ilyen típusú gépekkel repülnek.

Mint akkor beszámoltunk róla, a RAF scamptoni bázisán felszállás előtt életét vesztette Sean Cunningham repülőhadnagy, akinek katapultülése a földön indult be, az ejtőernyője pedig nem nyílt ki rendesen.

A baleset nyomán minden olyan típus egy időre a földre kényszerült, amelyet ugyanazzal a Martin-Baker MK–10 katapultülésekkel szereltek fel. Először a Tornado típusú harci gépek repülését engedélyezték újra, majd most a kétüléses kiképzőnek is zöld jelet adtak.

Az ilyen típusú balesetekhez képest kissé szokatlan módon a repülés visszaállítását a Martin-Baker cég közleménye követte, amelyben a katapultüléseket gyártó vállalat kifejezte elégedettség afelett, hogy a vizsgálat nem állapított meg „sem mechanikai, sem tervezési hibát” a katapultülésekkel kapcsolatban. Ehhez képest a RAF közleménye magáról a vizsgálatról nagyon szűkszavú, és nem utal direkt módon arra, hogy netán emberi hiba okozta volna a balesetet, hanem úgy fogalmaz, hogy a vizsgálatot végző testület, ha szükséges, ajánlásokat fogalmaz meg a hasonló balesetek elkerülése érdekében.

Az egy hónapos kihagyás megfigyelők szerint nem okoz megoldhatatlan problémát a Red Arrows felkészülésében a következő évadra, ugyanakkor kétségtelen, hogy a kötelék számára fekete év 2011, hiszen idén két pilótáját is elvesztette. Az amúgy is komoly pénzmegvonásokkal sújtott Királyi Légierő gondjai kapcsán lehetett hallani javaslatot a kötelék feloszlatásáról is, ezt a javaslatot azonban igen heves reakciók fogadták. Sokan hangsúlyozták, hogy ha valami, akkor a Red Arrows még képes a brit ipar, a brit technikai talentum promóciójára.

Kapcsolódó hírek