Vadonatúj repülőgépet telepít Ferihegyre a Wizz Air

Szilágyi Károly   ·   2012.02.07. 12:33
wizzmvhcim

A múlt heti bejelentés után még egy repülőgépet állomásoztat majd Budapesten a fapados légitársaság, így már 6 gép éjszakázik a ferihegyi Liszt Ferenc repülőtéren – mondta budapesti sajtóértekezletén a Wizz Air vezérigazgatója.

Az idei évre már 2,3 millió budapesti utas szállítását tervezi a cég, ezzel már megközelíti a február 3-án leállt Malév hárommilliós utasszámát. Tavaly még csak 1,4 millió utasuk volt Ferihegyről, de az idén már sokkal több lesz. Az ambiciózus tervek megvalósításához a cég 10 új célállomásra indít járatot a lila-fehér színeiről ismert gépeivel. Ezek a desztinációk: Bukarest, Szófia, Varsó, Kolozsvár, Malaga, Larnaka, Szaloniki, Heraklion, Rhodosz, Zakynthos, vagyis a leállt nemzeti légitársaság által lefedett városok. Ezen kívül „igénylik” a Malév EU-n kívüli járatüzemeltetési jogait Moszkvába, Isztambulba, Tel-Avivba és Kijevbe is - jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A tíz új desztináció áprilisban és júniusban nyílik. Ezekkel a járatokkal kapcsolatban leszögezte: ha a kormány új nemzeti légitársaságot kíván alapítani, akkor elképzelhető, hogy ezeket a jogokat átadják az új társaságnak. Mint mondta, nem akarnak a jelenlegi üzleti modelljüktől eltérni, ezért nem lehet kisgépes, vagy éppen átszálló forgalomra berendezkedni.



Eddig 33 célállomásra repültek Budapestről, és 2,5 millió székkapacitást értékesítettek évente. A vadonatúj géppel együtt összesen 300 millió eurót fektettek be Magyarországon, ami 2400 közvetlen és közvetett munkahelyet hoz létre nálunk.

A vezérigazgató hozzátette: nem tudják a Malév minden útvonalát átvenni, egyes járatokat ugyanis kisebb kapacitású gépekkel lehetne csak gazdaságosan üzemeltetni, ilyenekkel pedig a Wizz nem rendelkezik.

A járatindítással kapcsolatban leszögezte: minden engedéllyel és megállapodással rendelkeznek az eddig bejelentett járatok esetében. A ferihegyi egyes terminál kapacitása egyelőre nem „slotbehatárolt”, vagyis „nincs oka feltételezni”, hogy a jövőben ne a régi budapesti termináról üzemeljenek a gépek.

A budapesti 900 ezer fős bővüléssel együtt a tavalyi 11 milliós teljes utasszám Váradi tervei szerint 13 millióra nő.

Eddig mintegy 150 egykori Malév-pilóta jelentkezett hozzájuk, az ő átképzésüket a Wizz Air állja - jelentette ki a vezérigazgató, utalva arra, hogy a Malév Boeing 737 típusú repülőgépekkel repült, a Wizz viszont Airbus A320-as típussal.

A Wizz Air nem charter cég, erre vannak mások, akik valószínűleg jobbak is ebben - jelentette ki Váradi arra a kérdésre, hogy tervez-e bármilyen komolyabb együttműködést azokkal az utazásszervezőkkel, akik az idei nyárra már lekötötték a Malév kapacitásának egy részét.

A Wizz Air 2012 áprilisától a következő célállomásokra szállít utasokat:

 

Heti járatsűrűség

 

Célállomás

Jelenleg

2012 nyári szezon

Változás

Indulás dátuma

Malaga (ÚJ)

0

2

2

Április 2

Larnaca (ÚJ)

0

2

2

Április 4

Kolozsvár (ÚJ)

0

3

3

Április 3

Szófia (ÚJ)

0

3

3

Április 3

Varsó (ÚJ)

0

4

4

Április 2

Thesszaloniki (ÚJ)

0

2

2

Április 3

Zakynthos (ÚJ)

0

1

1

Június 16

Rodosz (ÚJ)

0

1

1

Június 16

Heraklion (ÚJ)

0

1

1

Június 16

Bukarest (ÚJ)

0

4

4

Március 2

London Luton

18

21

3

 

Brüsszel Charleroi

7

14

7

 

Eindhoven

7

13

6

 

Milánó Bergamo

5

11

6

 

Róma

4

10

6

 

Barcelona

3

7

4

 

Malmö

3

7

4

 

Madrid

2

7

5

 

Stockholm Skavsta

2

4

2

 

Bourgas

0

3

3

 

Bari

2

3

1

 

Dortmund

2

3

1

 

Göterborg

2

3

1

 

Marosvásárhely

2

3

1

 

Frankfurt Hahn

2

3

1

 

Nápoly

2

2

-

 

Bologna Forli

2

2

-

 

Turku

0

2

2

 

Catania

0

2

2

 

Pisa

2

2

-

 

Palma de Mallorca

0

1

1

 

Korfu

0

1

1

 

Antalya

0

1

1

 

Összesen

67

148

81

 

Kapcsolódó hírek