Végképp vége a bádogkarámnak, teljesen kész Ferihegyen a diszkontok mólója

iho   ·   2020.06.24. 09:00
cim

Tágas folyosó és sok ülőhellyel épített kapuk (fotók: Budapest Airport)

Nem meglepetés, hiszen Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője már a hónap elején jelezte, nem állt le a diszkontok kiszolgálására készülő új móló második részének építése a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, emlékeztetve arra, hogy „2019 elején a kormány ultimátumot adott a budapesti nemzetközi repülőtér üzemeltetőinek a fapados járatokat kiszolgáló, méltatlan, télen hideg, nyáron tűzforró, esőben beázó, ablaktalan bádogkarám elbontására.”

A folyamat közeledik a pozitív végkifejlethez: a Budapest Airport közleménye szerint a januárban átadott első fél-móló után mostanra – rekordidő, 339 nap alatt – teljesen befejezték a létesítmény építését, amit a használatbavételi engedély után azonnal át is ad majd az utasforgalomnak. Az új épületrész több ezer négyzetméterrel növeli meg a 2A Terminál kapacitását, „minden elvárást kielégítő, kényelmes várakozást biztosítva az utasoknak”.

Mozgólépcső-kapcsolat a főépülettel

„A több mint 11,5 milliárd forintos (33 millió eurós) beruházásból megvalósuló 1. móló építése 2019. július 19-én kezdődött, és az épület minden részének kivitelezése – a 2A Terminállal összekötő folyosóval együtt – rekordidő, egészen pontosan 339 nap alatt befejeződött” – folytatódik a reptérkezelő szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye. „Ezzel teljesült a Budapest Airport vállalása, hogy az új móló építését a nyári utazási szezon kezdetére befejezi. Az építkezés az elmúlt tizenegy hónap alatt folyamatosan, a tavaly nyári csúcsforgalom idején is zajlott, nem zavarva a repülőtér normál, napi forgalmát. A beruházást a Budapest Airport teljes egészében saját forrásból finanszírozta.”

A Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben kiemelte, a koronavírus-járvány nem változtatott azon a meggyőződésen, hogy „Budapest és Magyarország vonzereje légiközlekedési úti célként továbbra is töretlenül nőni fog. Ezért a jelenlegi helyzetben is folytatjuk a repülőtéri fejlesztéseket, törekedve utasaink minél magasabb színvonalú kiszolgálására.”

Tágas és tetszetős hely a várakozásra

Az új, 11 ezer 500 négyzetméteres épület egy 3000 négyzetméteres korábbi létesítményt vált ki, emlékeztet a bádogváros eltűnésére a közlemény – azaz több ezer négyzetméterrel megnöveli az utasforgalmi területet. Az 1. móló fűtött-hűtött, világos tereibe megérkező, vagy a járatuk indulására váró utasok kényelmét üzletek és extra szolgáltatások is biztosítják. Az egyszintes, 5,2 méter belmagasságú épület meghatározó elemei a fagerendák és a nagy üvegfelületek, amelyek a korszerű belsőépítészeti kialakításnak köszönhetően egyedi, kifejezetten kellemes környezetet biztosítanak. A móló nyolc gyalogos beszállítókapuja közvetlenül a repülőgép-állóhelyekre nyílik, ami zökkenőmentes, kényelmes beszállást tesz lehetővé, illetve további hat kaputól buszok szállítják majd az utasokat az épülettől távolabb parkoló repülőgépekhez, részletezi a létesítmény előnyeit a reptérkezelő.

Az utasok a jegykezelést követően egyetlen pillanatra sem kell, hogy elhagyják a 2A Terminált: „mozgólépcsővel és lifttel felszerelt összekötő épületen keresztül érik el a mólóhoz vezető, körülbelül 120 méter hosszú, tágas, klimatizált és fűtött folyosót”.

A Bádogvárosban mosdókból sem volt elég

Végül a közreműködők listája: az új utasmóló a Lean Tech Mérnökiroda Kft. tervei alapján, a Market Építő Zrt. kivitelezésében, a HunGal Kft. műszaki ellenőrzésével és mérnöki tanácsadásával valósult meg. Az épület szerkezetének gyártója és szállítója a holland Neptunus B.V. volt, a belsőépítészeti terveket a DVM Group készítette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek