Veszélyes típusú találkozások a közel-keleti légtérben

A kibontakozó szíriai orosz légi offenzívának egyre komolyabbak a kockázatai, amennyiben az áttelepült gépek olyan „zsúfolt” légtérben kezdtek nagy lendülettel hadműveletet, amelyben a nemkívánatos találkozások a levegőben esetleg nagyobb veszélyt jelentenek, mint amennyit a bombázások a földön.

Az orosz harci gépek, mint azóta ismertté vált, iráni közbülső leszállással, tankerek illetve szállítógépek „árnyékában” lopakodtak Szíriába, ezért volt kevés információ az áttelepülésükről, néhány műholdfotó Lakatia bázison illetve a szír légtérben róluk a földről készített videók tették megfoghatóvá még a támadások megindulása előtt a külvilág számára, hogy tényleg odatelepültek a csapásmérők.

Ugyanakkor már az átrepülés során akadt olyan kötelék, amely a nemzetközi légtérben, de Szíria közelében tevékenykedő izraeli katonai gépek repülési irányát keresztezte. Akik kitértek, azok az izraeliek voltak, ezzel együtt a veszélyes megközelítés után az izraeli tiltakozásra válaszul az oroszok vonták kérdőre a zsidó államot, mit keres Szíria közelében az izraeli légierő. Az incidensnek francia közlése szerint hat orosz Szu-30-as és négy izraeli F-16-os volt a részese.

NNéhány nappal ezelőtt amerikai F-16-osok és orosz Szuhoj harci gépek kerültek kockázatos, mindössze húsz mérföldes közelségbe egymáshoz. Az amerikaiak a törökországi Incirlik légibázisról szálltak fel, és optikai célmegjelölő eszközeik révén azonosítani tudták az orosz gépeket.

Sokkal veszélyesebbnek tűnik az orosz légierő és a törökök két találkozása: a The Aviationist összefoglalója szerint október 3-án egy Szu-30-as, egy nappal később egy Szu-24-es repült török légtérbe, amire a török készültség válaszul F-16-osokat emelt. A 24-es egy régebbi generációs bombázó, a Szu-30-as viszont egy 4+ generációs többfeladatú típus, vagyis légi harcra nagyon is alkalmas: nos, ez a gép egyes török közlések szerint öt percen és negyven másodpercen keresztül(!) tartotta radarjával befogva a török F-16-osok valamelyikét, ami gyakorlatilag már az utolsó lépés a valóságos légi harc, a rakétaindítás előtt.

Legfrissebb hírek szerint hétfőn valami hasonló történt, de a gépet, amely négy és fél percen át tartotta befogva a törökök egy F-16-osát, mindenki meglepetésére MiG-29-esként azonosították. Mivel ilyen gépeket az oroszok nem telepítettek Szíriába, gyanítható, hogy ez utóbbi imitált támadást már – talán a nagy szövetséges jelenlététől és hasonló akcióitól bátorítva – a szíriai légierő egyik gépe követte el.

Még szeptemberben az orosz légi beavatkozás hírére mind az izraeli miniszterelnök, mind az amerikai elnök sürgősen felvette a kapcsolatot Moszkvával, és az akkori információk szerint a gyors információcsere lényege épp az volt, hogy az iraki és szíriai hadszíntereken az Iszlám Állam ellen támadó NATO-alakulatok semmiképp se keveredjenek konfliktusba a váratlanul megjelenő orosz harci gépekkel.

Ellentétben ugyanis azzal a sűrűn olvasható érdekes magyarországi tálalással, miszerint az oroszok érkezéséhez és ténykedéséhez fűződik az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépés, valójában a NATO erői, valamint jónéhány térségbeli arab állam, például Jordánia és Szaud-Arábia harci gépei már hónapok óta próbálják a levegőből gyengíteni az ISIS-t. Vagyis bőven az oroszok előtt megjelentek és ma is ott vannak a konfliktuszónában.

Az oroszok beérkezése új helyzetet teremt, nyilván nehezen belátható következményei lennének ugyanis mondjuk egy orosz-amerikai légipárbajnak Szíria fölött, aminek elkerülését a magas szintű kapcsolatfelvételek célozták. Ehhez képest meglepő, hogy az oroszok mégis úgy lépnek fel a török légtér „kóstolgatásával”, hogy azt nehéz másképp értelmezni, mint provokációt. Egyfelől az oroszok nagyonis tudatában vannak a ténynek, hogy Törökország a NATO tagja. Másrészt, az orosz katonai gépek megfelelő műszerezettséggel rendelkeznek ahhoz, hogy a moszkvai magyarázat, miszerint navigációs hiba történt, ne tűnjön túlságosan életszerűnek, különös tekintettel a jó szándékokat nem sugárzó támadó radarbefogásra.

Moszkva a csapásmérő gépeken túl olyan gépeket is küldött a szíriai kontingens tagjaiként az övezetbe, amelyek kifejezetten alkalmasak az úgynevezett elektronikus felderítésre. Vagyis a jelek szerint a szíriai háborúval kapcsolatos orosz elképzelések egyikeként a moszkvai katonai vezetés a konfliktusba való belépés egyik nem is annyira mellékes hasznaképp azt is számba vehette, hogy különlegesen jó alkalom nyílik a térségben lévő potenciálisan ellenséges légierők működésének, riasztási rendszerének, kommunikációjának, az egyes típusok bevetési profiljának, a radarok használatának és sok minden másnak a tanulmányozására, éles körülmények között, és nagyon közelről.

Ne felejtsük el, a térségben „dolgoznak” a világ jelenleg legfejlettebb harci gépei, az amerikai légierő alacsony észlelhetőségű F-22-esei is. Jelenleg ez az egyetlen, teljes értékű, csapatszolgálatba állított ötödik generációs típus, mindeközben az oroszok hatalmas erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a maguk hasonló szintű Szuhoj T-50-esét két éven belül szintén hadra foghatónak jelenthessék, bár gyanítható, hogy nem az összes tervezett képesség birtokában. A Raptorok tevékenységét harci körülmények között eddig senkinek nem volt alkalma megfigyelni, bár épp a gép jellegzetességeinél fogva ez az oroszok számára sem épp könnyű feladat...

Ugyanakkor a történet fordítva is igaz: a NATO elektronikus felderítői is ott vannak valahol a térségben, hiszen az oroszok modernebb harci gépeinek bevetéseiről, radarjuk működéséről is érdekes információk gyájthetők.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!