Veszélyes vasúti átjáró: akkor ne is járjon a busz

iho/közút   ·   2012.10.04. 09:45

A kunszentmártoniak helyi busza már több évtizede ugyanazon a jól bevált útvonalon halad. A közlekedési felügyelőség nemrégiben megállapította: az útszakasz egyik vasúti átkelője balesetveszélyes, a jogszabályi előírások alapján menetrend szerinti járat nem haladhat át rajta. Vajon mivel fognak bejutni az ott élők a belvárosba? – teszi fel a kérdést a Szolnok megyei portál, a szoljon.hu.

Nyár végén helyszíni szemlét tartott a MÁV Zrt., a Jászkun-Volán Zrt., a polgármesteri hivatal és a közlekedési felügyelőség a helyszínen. Előzménye annyi volt, hogy a vasúttársaság tudomást szerzett arról, önkormányzati üzemeltetésű menetrendszerű busz közlekedik egy olyan vasúti átjárón keresztül, melynél nincsen se félkaros, se fénysorompó felszerelve. Mindezt jelezte a megyei kormányhivatal közlekedési felügyelőségének is, akik a hiányosságokat megállapították.

– A hatóság felhívta a figyelmünket, hogy így jogszabálysértő ennek a busznak a közlekedése – magyarázza Nagy Kálmán, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetője. – Minden más jármű közlekedhet itt, csak a menetrend szerinti járat nem – teszi hozzá.

A polgármesteri hivatal jogászai természetesen utánajártak a hatályos jogszabályoknak, e szerint valóban tiltott a menetrendes buszok áthaladása a nem biztosított vasúti átkelőhelyen.

– Így nem vállalhatja az önkormányzat itt a menetrend szerinti buszközlekedés üzemeltetését, hiszen bármilyen baleset történik, mi vagyunk a felelősek – mondja dr. Péter Zsuzsa. – Érdekes azonban a törvényi megfogalmazás: a tiltás nem vonatkozik a különjáratos vagy az igényvezényelt szolgáltatásra. Természetesen a legjobb megoldás az átjáró biztonságossá tétele, erre azonban a közeljövőben nem sok az esély.

– Több százmillió forintról van szó ugyanis – árulja el Nagy Kálmán. – Nemcsak sorompót és fényjelző berendezést kellene építenünk, hanem a 45-ös számú út közelsége miatt egy jobbra, valamint egy balra kanyarodó sávot is. Azaz egy egészen komoly közlekedési csomópontot. Erre városunk jelenlegi forráshiányos költségvetéséből nem tudunk költeni – fűzi hozzá az osztályvezető.

– Ráadásul az M44-es gyorsforgalmi út majdani építése során nyomvonal-áthelyezés várható, ezért pályázati támogatásra sem számíthatunk – ezt már dr. Czuczi Mihály polgármester jelentette be azon az augusztus végi képviselő-testületi ülésen, melyen a buszkérdés is téma volt. Abban a képviselők megegyeztek, a volt állami gazdaságban élők városba jutását a helyi járattal mindenképpen biztosítani kell, kérdés azonban, hogyan.

– Egyeztetést kezdtünk a közútkezelővel és a MÁV-val is, valahogyan segítsék a vasútiátjáró-csomópont kialakítását. Úgy gondoljuk, ennek kiépítése nem kizárólag a mi feladatunk – állítja Nagy Kálmán. Mindez azonban sok időt vesz igénybe, és még több pénzt. Hacsak... a menetrend szerinti táblát ki nem cserélik egy más feliratúra.

A volt állami gazdaság környékén legalább negyven ember él, akik mindennap az érintett helyi járatú busszal utaztak be a központba. Információink szerint a busz most csak a téglagyárig közlekedik, azaz megáll még a vasúti átkelő előtt.

– Semmivel nem biztonságosabb, ha a diákok és felnőttek kerékpárral mennek át a síneken – véli Nagy Kálmán osztályvezető. Az ott lakó szülők is úgy vélik, egy tapasztalt, többéves gyakorlattal rendelkező sofőrre szívesebben rábíznák gyermeküket, mint hogy egyedül elengedjék őket az átjáróhoz.

Kapcsolódó hírek