Visszatér az egyik legnépszerűbb hazai gyereknapi program, a Vasúttörténeti Park gyereknapja

iho/vasút   ·   2022.05.26. 18:00
00_gyereknap_mvp2022

Két év kihagyással idén újra megrendezik: a program még színesebb, a szervezésnél nagyobb hangsúlyt kapott a fenntarthatóság.

2019 óta övezi várakozás az egyik legnépszerűbb gyereknapi program megrendezését, idén május 28-29-én, egész hétvégén végre ismét minden a gyerekekről fog szólni a Vasúttörténeti Parkban. Az eseménynek évek óta névadó támogatója a dm, idén sincs ez másként, aminek jegyében a program ezúttal is színes lesz: koncertek, bábelőadások, interaktív programok, közlekedésbiztonsági bemutatók és edukációs játékok várják a családokat.

  • Az edukációs programok keretében a gyerekek játékos formában tanulhatnak például a közlekedésbiztonságról. Ezek az interaktív programok már hagyományosan részei a gyereknapi eseménynek: a Kresztergom szervezésű mini KRESZ parkkal, KRESZ oktatással, ügyességi pályákkal, valamint egy mókás turmix bringával is várják a gyerekeket. A helyszínen kiállított rendőrautót, és tűzoltóautót közelről is tanulmányozhatják a gyerekek, sőt egy teljes műszaki mentéshez használt szakfelszereléssel ellátott katasztrófavédelmi gépjármű is megtekinthető lesz, így izgalmakból biztosan nem lesz hiány.
  • Ez alkalommal a dm „Nap gyermekei UV-roadshow” aktivitás keretében a fényvédelemről is tanulhatnak a kicsik, emellett pedig a környezetvédelem és fenntarthatóság témájában is lesznek programok, hiszen idén ez a szempont nagyobb hangsúlyt kapott a szervezés során. Szelektív hulladékgyűjtő szigeteket telepítenek majd, valamint száműzték a műanyag poharakat és evőeszközöket is, a gyerekek pedig Mimó és Csipek környezetvédelmi játékait is kipróbálhatják. A helyes táplálkozásról is hasznos információkhoz juthatnak a családok játékos formában a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért programhelyszínen, ahol akár dietetikusok tanácsait is meghallgathatják.
  • A kisbabás családok idén még inkább kiemelt figyelmet kapnak pelenkázó- és szoptatósarok, valamint babapihenő létrehozásával. A dm Baba-Mama Birodalom és a dm Beauty helyszínek valódi kikapcsolódást biztosítanak a kisebb gyerekeknek és az édesanyáknak, utóbbinál színtanácsadással várják az érdeklődőket. Finom falatokból sem lesz hiány, a gyerekek kedvencéért, a különböző ízű szörpökért sem kell messzebbre menni a Pölöskei Szörp standjánál. Az egész napos mókáról pedig a RÉGIÓ JÁTÉK gondoskodik társas- és kültéri játékaival.
  • Nem maradhatnak el a hangulatot meglapozó gyerekkoncertek sem: szombaton Halász Judit, Kalap Jakab Bábkoncert, valamint Farkasházi Réka és a Tintanyúl együttes lép fel. Vasárnap a Rutkai Bori Banda, a Fabula Bábszínház és a Zabszalma Együttes szórakoztatja a látogatókat. Mindkét nap fellép a NemAdomFel együttes, és közös jógázásra is lesz lehetőség. A Nickelodeon ugrálóvárai és a négy állomásos kalandpark már csak hab a tortán, pihenésképp néhány csillámtetoválás is felkerülhet – a szülőkre is.
  • Igazi újdonság a parkon kívülre szervezett, ingyenesen látogatható kutyabarát programhelyszín! A Vasúttörténeti Park területére bár továbbra sem lehet kutyával kilátogatni, azonban a Purina Dentalife Kutyagoló programja vár minden kutyás családot és kutyatartás iránt érdeklődőt, sőt kutyanapközis-kutyamegőrzővel is készülnek!

– Nagyon vártuk már, hogy a Vasúttörténeti Park újra otthont adhasson az év egyik legkedvesebb eseményének, mely már hagyomány a Park életében. Két év kihagyás után igyekszünk minden gyereknek mosolyt csalni az arcára és biztosítani a felhőtlen szórakozást kicsiknek és nagyoknak.” – mondta Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park vezetője.

Akiknek utazni támad kedve, azok a Nyugati Pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba tartó, MÁV Rail Tours szervezésében indított nosztalgia különvonattal látogathatnak ki a gyereknapra. A gyereknapi különvonat napi három alkalommal indul útjára, részletek és jegyvásárlás a www.mavrailtours.hu oldalon.

A rendezvényre minden 14 alatti gyermeknek ingyenes a belépés. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

További információ: http://www.vasuttortenetipark.hu

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek