Zajszigetelés: elvégezve

iho/repülés   ·   2012.01.25. 20:02
ferihegy1_cim

A Budapest Airport Zrt. a XVII. kerület legjobban kitett ingatlanjainak passzív akusztikai védelmét oldotta meg a négy éve zajló, nagyszabású önkéntes zajszigetelési programjának keretein belül. A Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető cég 2008-ban indított kezdeményezése négy környező településen közel négyszáz ingatlant érintett. A program összköltsége meghaladta a 150 millió forintot. A beruházás értéke ingatlanonként hozzávetőleg 300–400 ezer forint közé tehető – hangzik a Budapest Airport közleménye.

A program első fázisa 2008 októberében kezdődött a repülőtérhez közeli, a leszálló repülőgépek útvonala alatt fekvő Üllőn. Ezt követően 2009-ben Budapest XVIII. kerülete következett, majd 2010-ben Vecsésen, 2011-ben pedig a XVII. kerületben folytatódtak a munkálatok. A program kivitelezésével megbízott cég a zajterhelésnek legjobban kitett, a repülőtérrel szomszédos ingatlanok hálószobáinak ablakain végzett zajszigetelést, valamint szellőztetőberendezést helyezett el.

(fotó: Budapest Airport)

A beruházás által érintett területek pontos meghatározását a repülőtér a vonatkozó zajvédelmi jogszabályok alapján végezte. A zajszigetelésre olyan lakók jelentkezhettek, akik esetében a jelenlegi és jövőben várható légi forgalom alapján az átlagos nappali zajterhelés meghaladhatja a 65 dB-t, vagy az átlagos éjszakai zajterhelés túllépi az 55 dB-es határértéket. A program elindításával a Budapest Airport önkéntes vállalást teljesített, hiszen ezen intézkedéseket a jogszabályok csak az úgynevezett zajgátló védőövezetek kijelölését követően tennék kötelezővé.

A zajszigetelési program a Budapest Airport nagyszabású környezetvédelmi kezdeményezéseinek egyike. A cég közleményében jelezte: a fenntarthatóság jegyében jelentősen csökkentette szén-dioxid-kibocsátását, speciális berendezésekkel javítja a környékbeli élő vizek minőségét, valamint a további zajcsökkentés érdekében megkezdte egy korszerű hajtóműpróbahely megépítésének előkészületeit.

Kapcsolódó hírek