Zlinek Szolnokra, mi lesz a folytatás?

Kelecsényi István   ·   2017.03.26. 16:15
cim

Érkezőben, még ideiglenes cseh lajstromjellel (fotók: Kelecsényi István)

Újabb típussal gyarapodott a Magyar Honvédség légiereje: két, kétüléses Zlin Z-242L típusú kiképző repülőgép érkezett Csehországból az MH 86. Szolnok Helikopterbázisra. A repülőgépeket egy Zlin Z-143 LSi típusú repülőgépen a Zlin Aircraft a.s. repülőgépgyár igazgatója kísérte el. Az otrokovicei gyárban további két négyüléses ZLIN Z-143LSi készült magyar megrendelésre, de Simicskó István honvédelmi miniszter a bázison tartott beszéde során elmondta, második ütemben további két-két repülőgépet szerez be honvédségünk a két típusból.

A Zlin a Jak-52-esek váltótípusa, amelyekből 1994-ben érkezett tizenkettő Szolnokra. A Jak-52-est a Jak-50-es alapján fejlesztették a Szovjetunióban, de gyártását 1977-től a romániai Bákóban az Aerostar repülőgépgyár végezte. Romániában lassú ütemben napjainkban a modernizált  Jak-52W változatot gyártják. A ládákban szállított Jak-52-eseket Szolnokon a bázis és a román gyártó közösen szerelte össze, majd először a Szolnoki Repülőtiszti Főiskola, majd a bázis alárendeltségébe tartozó kiképző század állományába kerültek.

Az előd, a Jak-52-es

A tizenkét gépből jelenleg tíz van a bázison, a 04 oldalszámút a Reptárban állították ki, míg 2003. november 12-én Tiszagyenda határában a 08-as oldalszámú Jak-52 lezuhant és mindkét nagy tapasztalatú pilótája, Lanecker József ezredes és Szász Gábor őrnagy életét vesztette. Lassan két éve, 2015. június 25-én a szolnoki repülőtér körzetében gyulladt ki egy másik Jak, amelyet hajózói, Litauszky Zoltán alezredes és Horváth László őrnagy, hősi helytállással kényszerleszállást hajtottak végre a bázison. A baleset után a honvédség a típust leállította.

A kanadai NFTC NATO pilótakiképzéshez azonban szükség volt Magyarországon a kiválasztáshoz alapfokú kiképző repülőgépre. Ezt a Zlin cég kölcsönbe adott, OK-TUT lajstromú Z-143 repülőgépével végezték Szolnokon. 2016. január 19-én a honvédség beszerzési hivatala közbeszerzéssel ajánlatot kért a Jak-52 felváltására két ICAO A-kategóriás kiképző, és két négyszemélyes könnyű felderítő és futárgép szállítására. A nyertesnek négyfőnyi hajózó és tíz műszaki kiképzését is vállalnia kellett fél év alatt. Tavaly augusztus 11-én 351 millió 994 ezer forintért a cseh Zlin a.s. nyerte el a tendert.

Ünnepség az új gépek körében

Zlin repülőgépek már 1948 óta repültek a magyar haderő állományában. Ekkor huszonöt Zlin 381 Fecske érkezett kiképzőgépnek hazánkba, majd 1949-ben újabb huszonöt példányt vásároltunk. A gépek hosszú ideig szolgálták a kiképzést, majd selejtezték őket. 1976-ban négy Z-43 futárrepülőgépet szerzett be a Magyar Néphadsereg. A 075–081 oldalszámú repülőgépek 2002-ig repültek a honvédségnél, majd polgári tulajdonosokhoz kerültek. A 078 oldalszámú repülőgép a Keceli haditechnikai gyűjteményben található.

A most beszerzett kétüléses Zlin-242L Gurut polgári vagy katonai oktatógépnek tervezték. Műrepülhető +6 és –3,5 g között. A fülkéje félig képernyős, félig hagyományos műszerezettségű. Motorja amerikai gyártmányú Textron Lycoming AEIO-360-A1B6, 200 lóerős, amely német gyártmányú, háromtollú kompozit légcsavart hajt meg.

Egy világszerte ismert, nálunk polgári és katonai használatban is bevált típuscsalád friss tagja

A négyüléses Z-143LSi a futár- és kiképző feladatokon kívül, a géptörzs alá szerelhető UltraForce 275 gyártmányú kamerarendszerrel felderítő repülőgépként is használható. A kamerák között HD felbontású nappali és 640×512 képpont felbontású infravörös is rendelkezésre áll.

Az ideiglenes cseh lajtromjellel érkező első két Zlin 242L a 21-es és 22-es oldalszámot kapta. Simicskó István az üdvözlő beszédében kijelentette, Magyarország drágának ítéli meg az NTFC kanadai kiképzést, és 2018 után a repülőgép-vezető kiképzést nemzeti alapon végezné. Az alapfokú légcsavaros kiképző repülőgépek mellett szükséges sugárhajtású gyakorló repülőgép is, amely a Zlin és a JAS-39 Gripen típusok között helyezkedik el, haladó oktató-repülőgépként. Ezt a visegrádi együttműködés keretében képzeli a kormány és a honvédség.

Vegyes műszerfal, képernyős és analóg kijelzőkkel

Utóbbi mondat jelentheti közös kiképzés alapját, amelyre a csehek például kedvező ajánlatot adtak, és rendelkezésükre áll minden: alapfokú oktató repülőgép, valamint L-39 és L-159 gyakorló és harci gyakorló repülőgépek. Másik olvasatban hazánk szerezne be sugárhajtású haladó gyakorló repülőgépeket. Itt nem nehéz kikövetkeztetni, melyik típus jön számításba, hiszen a V4-ek egyetlen nemzete Csehország, amely az L-39 Albatros gyakorló repülőgépeket gyártotta, és jelenleg éppen annak kompozit szárnyú, amerikai gázturbinával épített modernizált változatát, az L-39NG prototípusát teszteli.

Több forrás szerint is utóbbit támogatja a jelenlegi kormányzat. A cikk írója teljesen feleslegesnek gondolja, hogy tizennégy harci repülőgéphez és a szintén tervezett négy–hat szállító, VIP szállító és harcászati szállító repülőgépekhez külön nemzeti hajózóképzést indítsanak, amikor a haladó sugárhajtású képzés megoldható jóval olcsóbban a csehekkel. A fennmaradó forrásokat a JAS-39 Gripenek repülési idejének növelésére, a fegyverzett korszerűsítésére, IRIS-T és METEOR rakéták, valamint további LGBU és SDB bombakittek beszerzésére lehetne fordítani.

L-39: mióta kisorolták, nincs köztes típusunk az alapkiképző és a harci gép között, kérdés, kell-e saját gép a kategóriában

A kiképző repülőgépek mellett, a szolnoki 2. Különleges Rendeltetésű Ezred földi repülésirányítóinak képzésére Európában is szinte egyedülálló öt méteres dome-ba épített kiképzési központot kaptak, amerikai segélyből. Ezt szintén ezen a héten pénteken adta át Simicskó István honvédelmi miniszter. Az előretolt repülésirányítók (JTAC-ek) rádión irányítják, illetve lézeres célmegjelölővel megfestik a saját repülőgépeknek az ellenséges földi célpontokat, amelyekre így a repülőgépek, de akár helikopterek, sőt tüzérség is csapást tud mérni.

Hazánkban földi célpontok támadására a JAS-39 Gripenek képesek, de még mindig hiányzik az a ROVER-nek nevezett egység a Litening IIIE célzó konténerekből, amellyel képet tudnak egymásnak küldeni a földi célmegjelölők és a pilóták. Szintén nem voltak még a tavaly beszerzett lézerirányítású bombák láthatóak a magyar vadászbombázókon, pedig ebben az évben magyar és román lőtéren is éles bombavetés van tervezve.

JTAC-szimulátor

A repülőgépek átadása mellett a honvédelmi miniszter, a honvédség főtisztjei, valamint veteránok és a média képviselői megtekinthették az ejtőernyősök napjának tiszteletére rendezett ünnepséget, amelyen tizenöt-tizenöt ejtőernyős ugrott egy Mi-17 helikopterből, és az egyetlen üzemképes AN-26-os szállító repülőgépből.

Az biztos, hogy a Zlin alapfokú kiképző repülőgépek, valamint a felderítő változatok akár egy évtizedig biztos alapot jelentenek a repülőgépvezető-kiképzéshez, és a felderítő változatok pedig akár a magyar határon épült kerítés vonalában járőrözve, egyrészt idejében felderíthetik az illegálisan az államhatárt átlépni kívánó migránsokat, valamint egyéb felderítő feladatok ellátására is képesek, akár aszimmetrikus hadviselési környezetben is.

Eje-bemutató

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mentés

Kapcsolódó hírek