Zöld fényben a Föld körül

iho/repülés   ·   2011.12.28. 14:00
cim

Nem sokkal a Voyager földkörüli útjának 25. évfordulója után, és nem sokkal a NASA Green Flight Challenge díjának elnyerése után a szlovéniai Pipistrel bejelentette GreenLight WorldFlight akcióját: a föld újabb körberepülését, ezúttal egy hagyományos kisrepülőgéppel, minimális üzemanyagfogyasztás mellett. Az igéretes vállalkozás azonban komoly veszélybe került.

A biológus-fotós-pilóta Matevč Lenarčič a mindössze 290 kilogrammos felszállósúlyú kompozit kisgéppel, egy megfelelően átalakított Virus-SW914 ultralighttal, nyugati irányban ötven országon keresztül 80 ezer kilométert repülne. Vagyis a Voyager útjával ellentétben a mostani kísérlet nem a lehető legrövidebb kurzuson, hanem több leszállással,  valamennyi kontinens érintésével történne, bizonyítandó, hogy lehet gazdaságosan, környezetbarát módon repülni ilyen hatalmas távolságokon is. Lenarčič útközben végigfotózná az útvonalat és albumot adna ki a repülés képeiből.

(fotók: Pipstrel)

A Pipistrel Virus, amelynek a szériaváltozatát kategóriája leggyorsabbjaként reklámozzák, erősebb Rotax-turbómotort kapott, ami lehetővé teszi az aprócska madár számára, hogy 9000 méteres (!) magasságban repüljön, hiszen a tervek szerint az útvonal érintené a Mount Everestet is. A kisebb légellenállás érdekében a farokkerekes változatot használják, a gépbe természetesen üzemanyag póttartályokat építettek, ezek révén – és persze a rendkívül alacsony fogyasztás mellett – a 100 liter benzinnel megrepülhetők akár 4000 kilométeres óceáni szakaszok is, mindezt ráadásul ebben a géposztályban valóban szokatlanul nagy, 270 kilométeres óránkénti utazósebesség mellett.

Miközben nagyban zajlik a gép berepülése, és az előzetes aggodalmakkal ellentétben az apróság nagy magasságban is jól vizsgázik, váratlan akadály adódott. Emiatt lehet, hogy az egész terv kútba esik, ahogy a szervezők bejelentették, elképzelhető, hogy a zöld fény pirosat kap. A szlovén törvények szerint szlovén gép szlovén pilótával csak szlovén biztosítótársaságnál regisztrálható.

A Triglav nevű társaság, amely 2004-ben már biztosított egy földkörüli repülést, ezúttal visszalépett. A projekt weboldalán tegnap óta ez olvasható: „Nem tehetünk mást, mint imádkozunk, hátha az valakit a megfelelő helyen a megfelelő döntésre késztet”.

Kapcsolódó hírek