Zsuzsi újraindult Debrecenben

iho/vasút   ·   2020.07.18. 09:00
zsuzsi_ujra_zakatol0

A Zsuzsi Erdei Vasút az ország legrégebben működő erdei vasútja; első 21,5 kilométeres szakaszát a debreceni fatelep és Nyírmártonfalva között 1882. július 16-án, 138 évvel ezelőtt nyitották meg. Ennek évfordulóját ünnepli most a szinte teljesen megújult Zsuzsi.

Az utolsó nagy fejlesztés 2012-ben ért véget a kisvasút életében. Akkor, több mint 400 millió forintból csaknem 10 kilométer hosszban végezték el a pálya rekonstrukcióját. Átépítettek két megállót, és a Természet Háza néven új végállomást kapott a kisvasút. Mindemellett egy zárt és egy nyitott vasúti kocsi is megszépült.

(fotók: DKV)

A korszerűsítés második üteme 2019 tavaszán indult, amely során felújítottak három mozdonyt:

  • a legpatinásabb jármű az 1923-ban épült, 394 032-as pályaszámú gőzmozdony, amely az ország legidősebb keskenynyomközön működő gőzmozdonya,
  • az idén 60 éves Mk48 202 dízelmodony, amely 1977 óta szállít utasokat Debrecenben,
  • a kisebb teljesítményű Mk29 001 dízel tolatómozdony, amelyet korábban – leromlott műszaki állapota miatt – csak belső tolatási mozgásokra használtak.

Megújult három személykocsi is:

  • Bax 491 zárt személykocsi,
  • Cax 521 zárt személykocsi,
  • nyitott személykocsi, amelyet 1956-ban, a sorozat utolsó tagjaként a Debreceni Járműjavítóban gyártottak, 2018-ban az Északerdő Zrt-től vásároltak meg.

A korszerűsítés kiterjedt a Ruyter utcai állomás épületeire is:

(fotók: MTI/Czeglédi Zsolt)

  • a Nagyfűtőház feltehetően 1927-28-ban épült a Debrecen Városi Erdei Vasútnak. Az L alakú műhelysort nem sokkal később építették hozzá. Az épület illeszkedik az akkori Debrecen városhoz tartozó közcélú épületek és a városépítészeti irányelvek közé, robusztus főfalaival, külső nyerstégla díszeivel, mintáival. A Nagyfűtőházban homlokzatfelújítást végeztek és kicserélték a nyílászárókat;
  • a Kismotorszín eredetileg fafeldolgozó és megmunkáló-műhely volt, nem vasúti épületnek készült. 1928-ban adták át, gőzfűrész és más, gőzzel és kézzel működtetett faipari gépek működtek benne. A kismotorszín régebben beépített kapuját újra megnyitották és körbejárhatóvá vált az épület;
  • megerősítették a Debrecen és Hármashegyalja közötti tizenhét kilométeres pálya fennmaradó hét kilométeres szakaszának az al-, és felépítményét is. A műemléki védettség miatt, a megerősített pályaszerkezetre a meglévő síneket rakták vissza.

A teljes rekonstrukció 771 millió forintos kormányzati támogatásból valósult meg. Nem része a beruházásnak, de a debreceni önkormányzat saját forrásából kisebb felújítási munkákat végeznek a Hármashegyaljai Természet Házán.

A Ruyter utcai állomásról kedden, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap, valamint ünnepnapokon 08:30 órától, 11:15 órától és 14:15 órától indul vonat. Hármashegyaljáról visszafelé pedig 10:00 órától, 13:00 órától és 15:30 órától (hétvégén és ünnepnapokon 16:00 órától) közlekedik a Zsuzsi vonat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek