Lánchíd-felújítás: a Transparency monitorozza a közbeszerzési eljárást
A minél nyíltabb verseny érdekében a Budapesti Közlekedési Központ megbízta a Transparency International Magyarországot az eljárás monitorozásával.
A minél nyíltabb verseny érdekében a Budapesti Közlekedési Központ megbízta a Transparency International Magyarországot az eljárás monitorozásával.
Naponta mintegy 96 tonna, éves szinten 20 ezer tonna útépítési alapanyagot tud termelni.
A kivitelező január végig még dolgozik a beruházáson, de ezek a munkák már nem zavarják a forgalmat.
Ütemtervnek megfelelően haladnak a munkák az M4 Abony (Kelet)–Törökszentmiklós (Nyugat) közötti szakaszán.
A fejlesztéssel 2023 végére akár húsz perccel is csökkenhet az eljutási idő a két település között.
A befektetők pénzeihez azonban először meg kell határozni a végleges útvonalakat, valamint az uniós és állami finanszírozások lehetőségeit is.
A gyorsforgalmi út Körmend és Rábafüzes közötti kétszer egy sávos, 28,9 kilométer hosszú szakaszán dolgoznak jelenleg.
Két hatalmas napelem az új kelenföldi busztároló teteje, 220 ezer kilowattórányi áramot termelnek vele
A munkálatok az egyik leglátványosabb szakaszban járnak: megkezdődött a Vörösmarty úti felüljáró elbontása.
A négy ajánlattételre felhívott ajánlattevőnek 2020. október 28-ig kell benyújtania ajánlatát.
Folytatódik a társadalmi párbeszéd az Új Duna-híd úthálózatáról, megismerhetők a második szakasz nyomvonaltervei.
Az idén 207 útfelújítási projekt valósulhat meg 670 kilométeren, közel 102 milliárd forint értékben.
Útszűkületekre, részleges sávlezárásokra, forgalomterelésekre és sebességkorlátozásokra kell számítani.
A közel nyolcszáz méteres műtárgy tervezése jövő év első felében zárulhat le. A kivitelezés sikeres közbeszerzést követően és minden szükséges feltétel teljesülése esetén akár másfél–két éven belül megkezdődhet.
Az új, kétszer két sávos útszakasznak köszönhetően a zalai megyeszékhely gyorsabban és biztonságosan kapcsolódik az épülő M76-os autóúthoz.