Több mint másfél évre teljesen lezárták a Lánchidat

iho/közút   ·   2021.06.16. 09:00
03_lanchid_zarva

Lezárult a felújítás előkészítése, ma, június 16-án, szerdán hajnali négy órakor teljesen lezárták az átjárót és környezetét a gyalogos és közúti forgalom elől, elkezdődhetett a tényleges munka.

Véget értek az előkészületek, a kivitelező A-Híd Zrt. teljesen lezárta a Lánchidat: hajnali négy órától már a közúti forgalom, így a nappali és az éjszakai autóbuszjáratok sem közlekedhetnek rajta. Várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát a közúti forgalomnak, a gyalogos járdák azonban a felújítás 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak.

(fotók: MTI/Mónus Márton)

Az építkezés kiszolgálására a pesti és a budai oldalon is egy-egy toronydarut használ a kivitelező a felújítás során, a helyszínre érkező alapanyagokat, valamint hídelemeket ugyanis ezekkel mozgatja. A pesti oldalon május közepén vetették be az alapozáshoz a cölöpözőgépet, június 8-án és 9-én pedig felállították és összeszerelték a 12 tonna teherbírású toronydarut.

(fotók, térkép: BKK)

A budai oldalra szerda éjszaka érkezik meg a cölöpöző, amely – az összeszerelés előtt – több mint 19 méter hosszú, és csak külön engedéllyel, fokozott óvintézkedések mellett juthat el a Lánchídhoz. A gép szállítása miatt június 16-án, szerda este előreláthatólag 22 órától másnap reggel 6 óráig lezárják a Budai alsó rakpartot a Halász utca és a Döbrentei tér között, majd az elszállítás idején – péntek este 22 órától reggel hatig – ismét forgalomzárásra kell számítani az útszakaszon. A budai oldali toronydarut várhatóan július elején állítják fel a helyszínen.

A Lánchíd felújítása változást hoz a fővárosban közlekedők életébe: a kivitelezési munkák előreláthatóan 2023 augusztusában fejeződnek be, ezután kezdődhet a műszaki átadás-átvételi eljárás. Cél, hogy Budapest a 150. születésnapjára 2023-ban méltó ajándékot kapjon – a megszépült Lánchidat.

Folyamatosan és ütemezetten haladnak a munkák

A kivitelező A-Híd Zrt. április 16-án vette át a teljes munkaterületet, ezzel egy időben a pesti oldalon lezárta a gyalogos-aluljárót, a budait pedig szerdáig nyitva tartotta. Május közepén kezdődött a Duna fém- és lőszermentesítése, majd a szakemberek a pesti oldalon felállított toronydaru alapozásán dolgoztak, elkezdték átépíteni a Clark Ádám teret, közben pedig elkészült a Lánchíd függesztett állványzata.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.