Kötelező a MÁV járatain az arc eltakarása
Május 4-étől, a védekezés második szakaszában a tömegközlekedésben, így a vasúton is mindenkinek kötelező az arc eltakarása.
Május 4-étől, a védekezés második szakaszában a tömegközlekedésben, így a vasúton is mindenkinek kötelező az arc eltakarása.
Ütemterv szerint haladnak a 29-es vasútvonal villamosítási munkái.
A koronavírus miatt idén szeptemberről elhalasztott közlekedési kiállítást és vásárt 2021. április 27-30. között rendezik majd meg Berlinben.
Eddig is presztízst jelentett a BKV villamosvezetői között a 2-es vonalon közlekedni – az új, közvágóhídi épülettel már a pihenőidő eltöltése sem árnyalja ezt.
A vasúti árufuvarozás az éghajlatvédelem szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír, ezért az ÖBB-nél a menedzsment és a szakszervezet összefogva kér támogatást a Rail Cargonak.
A Baját Bácsalmáson keresztül Szabadkával összekötő új pályán százhússzal lehetne majd haladni, ráadásul villamosítanák is.
A Hídtechnika Kft. csepeli telepén már van felismerhető része is a leendő acélszerkezetnek.
A Nyíregyháza vasútállomás és Sóstógyógyfürdő állomások közötti szakasz felújításának megtervezésére kiírták a közbeszerzést – csak turisztikailag számolnak az egykori hálózat maradékával.
Megérkezett Kínából az idei első, közvetlenül Magyarországra indított, Záhonyon keresztül közlekedő konténervonat a budapesti Rail Cargo Terminal–BILK-re. A negyven vasúti kocsiból álló szerelvény Jinan városából hozott többek között egészségügyi védőfelszereléseket, maszkokat, kesztyűket, tisztítókendőket és más eszközöket.
A buszok azonban egyidőben mennek majd a vonatokkal, ezért az új buszmenetrend átgondolását kéri a Bakonyvasút Szövetség.
Elindultak a Pendolinók, railjetek és több távolsági járat is, egyelőre csak belföldön. A Regiojet is startra kész, de a budapesti járat alatt rezeg a léc.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló április 20-ától április 26-áig.