Megtámadta Budapestet és az agglomerációt az egyik legfőbb ellenség
Egyszerűen nem tudunk, nem lehet mit kezdeni a hirtelen lezúduló csapadékkal. A szerencsések örülhetnek, hogy nem voltak benne az özönvízben. A pechesek meg joggal bosszankodhatnak.
Egyszerűen nem tudunk, nem lehet mit kezdeni a hirtelen lezúduló csapadékkal. A szerencsések örülhetnek, hogy nem voltak benne az özönvízben. A pechesek meg joggal bosszankodhatnak.
Míg az ország egyes részein látványosan javul a vasúti szolgáltatás, máshol a korszerűsítés sem feltétlen jelent előrelépést.
Zöldi kolléga a szerkesztőségi levelezőlistán számolt be arról, a kőbánya-kispesti állomáson járva egy meglehetősen tarka Ganz-motorvonatot kapott lencsevégre.
A három nagy munka – Keleti, kettes, Kalaton, illetve Balaton – mellett is van pár apróság. Ezek közül is a legnagyobb a 98-as teljes lezárása.
Az új hajtással és generátorral jelentős energiamegtakarítás érhető el. Még kerékpárszállítót is kapott a jármű!
A vonatokon több az utas, az ügyfélszolgálaton pedig kevesebb az észrevétel. Csökkentek a szolgáltatási minőséggel kapcsolatos kifogások is.
A GYSEV kiírta a közbeszerzést a rövidke, HÉV-jellegű pálya korszerűsítésére. Villamosítás nem lesz.
Rekorderedménnyel zárta kapuit Münchenben a logisztikai vásár és az Air Cargo Europe-rendezvény. Fő téma a digitalizálás volt.