Kértük, kaptuk, kitesszük: „barátságmozdony”, ahogy az olvasók látják
Három lelkes olvasó, három helyszínen: a hármas Taurus útja a fővárosból Győrig, komáromi „megállással.”
Három lelkes olvasó, három helyszínen: a hármas Taurus útja a fővárosból Győrig, komáromi „megállással.”
A rácalmási vasútállomáson kiállítandó mozdony külső felújítása a végéhez közelít.
A záhonyi térség kapacitás-kihasználásának növelése is szerepelt a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsa, az Oroszországi Vasutak és a MÁV munkacsoportja Moszkvában tartott ülésén.
Érdekes tervet dolgoztak ki a csehek a vasúti járműpark további korszerűsítésére.
Szinte még „simították” rá a matricát, amikor lefotózták a gépet. Ha kattint, megtudhatja, hova megy először!
Ahogy már beharangoztuk, közlekedési szempontból is izgalmas volt a mai budapesti közgyűlés.
Van, aki informátorunknak kijelentette, „simán átnyomja” a közgyűlésen. És persze az is lehet, aprópénz a 200 milliárd, és nem lesz elég semmire sem. Miközben ezt is negyven éve meg akarják csinálni. Múltidőző extra a keddi közgyűlési döntés elé.