Repülni készülnek a Dreamlinerek

iho   ·   2013.04.26. 19:00
cim

A múlt pénteken kibocsátott közlemény után az amerikai légügyi hatóság, az FAA formálisan is kibocsátotta légialkalmassági direktíváját, amelynek lényege, és ezt ki is mondja, hogy a Boeing által kidolgozott, és a hatóság által elfogadott módosítások beépítése után a Dreamlinerek korlátozás nélkül felszállhatnak és részt vehetnek a légiforgalomban.

Japánban kell a legtöbb gépet átszerelniErre a hivatalos közlésre várt a japán nemzeti hatóság is, majd kiadta a maga repülési engedélyét hasonló feltételekkel. Mint ismeretes, a gépek átszerelése a lítiuminonos akkumulátorok biztonságossá tétele érdekében épp a szigetországban kezdődött, ahol a kibocsátó légitársaság, az ANA 17, a nemzeti légitársaság, a JAL 7 Dreamlinert használ, vagyis Japán a típus legfontosabb üzemeltető országa.

A Boeing közben nyilvánosságra hozta a maga térképét arról, hol mennyi gépen kell elvégezni a módosításokat, az első példányok feltehetően már most hétvégére elkészülnek. Ez azonban nem jelenti minden légitársaságnál azt, hogy azonnal vissza is kerülnek a 787-esek a menetrendbe: az ANA például még hetekig csak próbajáratokat akar, egyrészt a változtatások tesztelésére, másrészt a három és fél hónap szünet után a személyzetek visszaszoktatására.

Ötven Dreamliner a nagyvilágban: vajon melyik száll fel először ismét menetrend szerint?

Részben ugyancsak a személyzetek kapcsán, illetve úgymond „értékcsökkenés” okán követel 11 millió dollárt a gyártótól az egyetlen amerikai üzelmeltető, a United. Ez az első eset, amkor egy légitársaság konkrétan megnevez egy összeget, amit a repülési tilalom miatti károk fedezésére igényel, de ez a szám is úgy került elő, hogy benne volt a társaság negyedévi pénzügyi jelentésében. A United egyébként májusban belföldre állítja vissza a típust, majd a hat gép júniusban repüli újra a nemzetközi járatokat, például a Denver-Tokió vonalat.

Amint beszámoltunk róla, már az európai hatóság is megadta a zöld jelzést a módosításokra illetve a repülésre, ez momentán egyedüli európai üzemeltetőként a lengyel nemzeti légitársaságot érinti, amely már korábban szintén bejelentette igényét kompenzációra: a 787-esek visszaállításáig a LOT egy Boeing 777-est bérel a portugál EuroAtlantictól, nyilván ennek költségei is majd magát a Boeingot terhelik.

A United 11 millió dollár kompenzációt kap, legalábbis az első negyedévi számok szerint

Hogy melyik légitársaság gépe fog először ismét menetrend szerint felszállni, az egyelőre csak abból sejthető, hogy az afrikai Ethiopian a maga közleményében úgy fogalmazott: az ő gépeit az átszerelés után azonnal visszaállítja a normális forgalomba. A United egyik 787-ese egyébként már felszállhatott, de csak utasok nélkül repült át egyik reptérről a másikra, ahol elvégzik az átszerelést.

A Boeing elnöke, Jim McNerney szerint a cég továbbra is tarja ígéretét, miszerint idén öszesen legalább 65 kompozitépítésű, alacsony fogyasztású és kibocsátású, 15 ezer kilométeres hatótávolságú 787-est vehetnek használatba a vásárló légitársaságok. Ez azt jelenti, hogy mostantól június végéig feltehetően legalább 13 gépet ad át a cég, a gyártási ütemet pedig havi hétre fokozza, állítja egy a Boeinghoz közeálló, a 787-essel foglalkozó portál.

Kapcsolódó hírek