Tarlós: gyorsan össze kellene vonni a MÁV-ot és a Volánbuszt

iho/vasút   ·   2020.05.12. 15:00
6992

Budapest korábbi főpolgármestere, az önkormányzati választások után országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottá kinevezett Tarlós István tizenkilenc pontos listát állított össze a koronavírus-járvány idején a közlekedéssel kapcsolatban véghezvihető lépésekről. Ezeket két héttel az ingyenes parkolásról szóló kormányrendelet aláírása előtt levélben meg is írta Orbán Viktornak.

A Népszava hozzájutott a miniszterelnök jelenlegi tanácsadójának leveléhez, melynek elején Tarlós kiemeli: a listát nem fontossági sorrend szerint írta meg. Tarlós úgy véli, hogy a közösségi közlekedést feltétlenül fenn kell tartani, mivel annak hiánya megoldhatatlan logisztikai problémákhoz vezetne. Azonban „elő kell segíteni, hogy akinek lehetősége van rá, ne használja a közösségi közlekedést. Az ingyenes parkolás átmeneti bevezetésével elérhető, hogy kevesebben tömegközlekedjenek”. A miniszterelnök a rendelet kapcsán azzal érvelt az ingyenes parkolás mellett, hogy az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása „a zsúfolt tömegközlekedési járatokon nem vagy csak korlátozottan lehetséges, ezért fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját.”

A MÁV és a Volánbusz összevonásával számos kisforgalmú mellékvonal sorsa dőlne el (illusztráció: Derke)

  • Erre kontráz rá Tarlós levele: „Most lenne megfelelő alkalom sietve összevonni a MÁV-ot és a Volánt. A MÁV szárnyvonalakon gyér a forgalom, a Volán ezt könnyen kiválthatná. Az összevonás ráadásul most mérsékeltebb hullámokat verne (média, ellenzék, szakszervezetek).”
  • A fogaskerekű korszerűsítését a kis utasforgalomra hivatkozva elcsúsztathatónak, sőt akár véglegesen elhagyhatónak tartja Tarlós, mivel a jelenleg 60-as villamosként üzemelő vonal autóbusszal könnyedén kiváltható, használata inkább csak „nosztalgikus időutazásnak” tekinthető. A volt főpolgármester szerint amúgy sem „kell folyton a kötöttpályát preferálni”.
  • Az idén ötven éves Zugligeti Libegő megújításának sincs értelme, sőt be is zárható, mivel „megszűnőben az érdeklődés iránta”, ráadásul a költségvetésben hárommilliárd forintos megtakarítást eredményezne. Hozzátette: a kerület más véleménnyel lesz az ügyről.
  • Az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötését a magas költségek okán kukázhatónak tartja Tarlós: a projektet eddig is csak a XVI. és a XVII. kerületi – fideszes – polgármesterek kedvéért támogatta.
  • Lemondana a budai fonódó második üteméről is, mely a Garancsi-féle BudaPart lakóparkot és irodanegyedet kötné be a közösségi közlekedési hálózatba. Tarlós szavai alapján az „oda pályázó emberek jövedelmi átlagszínvonala úgysem azt ígéri, hogy tömegközlekedésre hangolódnának”.
  • Elhalasztható az M3-as metróvonal Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása,
  • ahogy a világ hetedik legszebb villamosvonalának választott 2-es villamos pályájának felújítása,
  • valamint a pesti rakpart alatti víznyomócső cseréje is.
  • Az M3-as metró középső szakaszának felújítását sem kellene megkezdeni a járvány lecsengése előtt – a projekt azonban már zajlik –, mivel ehhez a fázishoz annyi pótlóbusz kell, mint az északi és déli szakaszokon együttesen. A kormány ehhez épp asszisztálni készül, mivel a további pótlóbuszok beszerzéséhez szükséges 3,2 milliárd forint kifizetésének elhalasztását tervezi. Tarlós szerint az uniós támogatás határideje miatt a leállás azonban kissé kockázatos.
  • A Millenniumi Földalatti Vasút korszerűsítését és bővítését viszont felgyorsítaná, szerinte most ez a leginkább támogatandó közlekedési beruházás.
  • Elengedhetetlen a teljes M0-ás körgyűrű megépítése is, ezt az eredeti nyugati és északi nyomvonalon látja megfelelőnek.
  • Átmenetileg felfüggesztené az autópálya-útdíjak fizetését is, ezzel előnyben részesítve az egyéni közlekedést.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek