A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások május 6-ától

iho/vasút   ·   2019.05.05. 09:00
vaganyzar0
80a: a jegyzőkönyv kedvéért

A Budapest–Hatvan vasútvonal pályarekonstrukciójának jelenlegi fázisában várhatóan decemberig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között, jelentős korlátozásra kell számítani az itt utazóknak. Az intercityk helyett a Keleti pályaudvar és Hatvan között pótlóbuszok járnak, a többi vonat helyett – eltérő szakaszokon – pótlóbuszok viszik az utasokat. Sokaknak érdemes a gödöllői HÉV-járatokat választani, amelyeken elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket.

A Keleti pályaudvarról induló és Hatvanig közlekedő InterCity-pótlóbuszok menetideje 70-ről 60 percre; míg a Hatvanból a Keleti pályaudvarra indulók menetideje 75-ről 65 percre csökken. A módosítások csak a Keleti pályaudvari indulási és érkezési időadatokat érintik, Hatvanból, illetve Hatvanba az eddigi időpontokban indulnak és érkeznek a pótlóbuszok.

(térképek: MÁV-Start)

Reggeli változások

A Hatvan–Pécel viszonylatú gyors pótlóbuszok – a 4:52-kor, 5:18-kor, 6:10-kor és 7:20-kor induló járatok kivételével – Isaszeg bejárati út autóbusz-megállóhelyen is megállnak.

A Pécelről Aszódra induló buszok 6:33 helyett 6:37-kor, 6:53 helyett 6:57-kor érkeznek, illetve az Aszódról Pécelre 4:19-kor induló busz Pécelre 5:18 helyett 5:13-kor érkezik, a péceli rövid átszállási idők miatt.

A Gödöllő–Pécel közötti 5:50-kor, 6:50-kor és 7:50-kor induló buszok a teljes útvonalukon 3 perccel korábban közlekednek.

Délutáni, esti változások

Esténként még egy S80-as jelzésű busz is közlekedik Pécel–Gödöllő között, amely Pécelről 19:50-kor indul.

Aszód–Balassagyarmat vonal

Az Aszód–Balassagyarmat vonalon több vonat menetrendje módosult. Április 1-jétől május 12-éig Aszód és Galgamácsa között nem közlekednek a vonatok, helyettük vonatpótló buszok szállítják az utasokat.

Változás, hogy április elsejétől a meghirdetett vágányzári menetrendhez képest a Balassagyarmatról Vácrátótra induló vonat 5:26 helyett 5 órakor, a Vácrátótról 5:20-kor induló vonat Galgamácsáról 5:56 helyett 6:10-kor indul tovább Balassagyarmatra.

A Galgamácsa–Aszód viszonylatú busz Galgamácsáról 6:36 helyett 6:13-kor indul, megfelelő csatlakozást biztosítva az Aszódról Pécel felé 6:35-kor induló pótlóbuszhoz, így az utasok korábban érkezhetnek Budapestre.

Ebben az időszakban a MÁV-Start naponta oda-vissza öt–öt vonatnál – vácrátóti útvonal-hosszabbítással, kerülő útirányon egyéb, alternatív csatlakozásokkal – biztosít eljutást a Galgamácsa–Vácrátót–Budapest-Nyugati pályaudvar, illetve a Galgamácsa–Vácrátót–Vác–Budapest-Nyugati pályaudvar között. Vácrátót és Galgamácsa állomások közti szakaszon nem állnak meg a vonatok.

Az Aszód–Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonal állomásai és a főváros között váltott menetjegyek, bérletek a kerülő útirányon, többletmenetdíj megfizetése nélkül is felhasználhatók.

Kisköre–Abádszalók: jövő hétre elkészül!

A Kiskörei Tisza-híd felújítása miatt várhatóan május 14-éig a Kál-Kápolna–Kisújszállás vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. Kisköre és Abádszalók között pótlóbuszok szállítják az utasokat.


135-ös: most már van idő mindenre a téli menetrendváltásig

Szeged-Rókus–Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között – a tramtrain vonal kiépítéséhez kapcsolódó munkálatok miatt – Szeged és Hódmezővásárhely között vonatpótló buszok közlekednek várhatóan december 14-éig. A vágányzár ideje alatt Szeged-Rókustól Hódmezővásárhelyi Népkertig a 135-ös vasútvonalat keresztező útátjárók biztosítóberendezéseit, sorompóit kikapcsolták.

Békésben a nyári menetrendig ez a helyzet

Mezőtúr és Orosháza állomások között változik a vonatközlekedés, várhatóan június 14-éig Mezőtúr és Szarvas között két pár vonat helyett, Szarvas és Orosháza között minden vonat helyett pótlóbusz közlekedik.

Balatonfenyvesi pályafelújítás: már egy hónap sincs hátra

A Balatonfenyvesi Kisvasút Balatonfenyves–Somogyszentpál közötti szakaszán május 31-éig pótlóbuszok közlekednek a Balatonfenyves és Imremajor között végzett pályakarbantartási munkák miatt.

 

100-as: még három teljes hét

A Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon május 26-áig Kaba és Ebes között pályakarbantartást végeznek. A vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A kör intercityk Nyíregyházáig járnak, így csak Budapest-Keleti–Nyíregyháza, illetve Nyíregyháza–Budapest-Nyugati pályaudvar viszonylatokban közlekednek. Budapest-Keleti és Hatvan állomások között az intercity vonatok helyett közvetlen IC-pótlóbuszok közlekednek. A Miskolc–Szerencs–Nyíregyháza vonalon is módosított menetrend érvényes.

 

Kezdődik a kőszállítás a 108-ason

A Debrecen–Füzesabony vasútvonalon május 2-ától december 14-éig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, illetve Balmazújváros és a megyeszékhely között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A személyszállítás mintegy nyolc hónapos autóbusszal történő helyettesítése a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet fejlesztésével összefüggő kavics- és kőszállítások miatt szükséges. A térség fejlesztésének köszönhetően sok ezer új munkahely létesül. A szállításokat végző Rail Cargo Hungaria a ki- és átrakodásokhoz a macsi megállóhely teljes vágánykapacitását igénybe veszi. A vasúti kőszállítás révén legalább 22 ezer nehézgépjármű folyamatos közlekedtetésétől mentesül a közúthálózat.

A munkálatokat régészeti feltárások előzték meg, melyek sikeres lezárását követően májustól megkezdődhet a szállítás. A tervezett munkák idején – a stabil menetrend és a kiszámítható csatlakozás biztosítása érdekében – a vonatpótló buszok menetideje Debrecen és Balmazújváros között csak minimálisan változik a vonatokéhoz képest; a kényelmes átszállásra tíz perc áll majd rendelkezésre. A Debrecenből Hortobágyra 13:55-kor és a Hortobágyról Debrecenbe 15 órakor induló vonat helyett a teljes útvonalon pótlóbusz szállítja az utasokat, a buszok Kónya megállóhelyen nem állnak meg. Ez a vonatpár, illetve helyettük pótlóbusz június 14-étől szeptember 2-áig közlekedik munkanapokon. A pótlás során kerekesszékkel való utazásra is lesz lehetőség, ehhez – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – legalább 48 órával előbb értesíteni kell a vasúttársaságot.

 

Két hét pótlózás a 20-ason

A Székesfehérvár–Szombathely vonalon május 7-étől 11-éig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek pályakarbantartás miatt, továbbá Székesfehérvár és Veszprém között pótlóbuszok viszik az utasokat. Május 12-étől 19-éig „arrébbmennek”: akkor Veszprém és Ajka közötti szakaszon kell pótlóbuszokkal utazni.

 

Buszozni kell Sopron és Csorna között

A GYSEV Sopron–Győr vonalán pályakarbantartási munkák miatt május 6-ától 19-éig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Sopron és Csorna között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek