A tér új ruhája

iho   ·   2015.12.23. 08:45
00kicsi

A keret már megvan, csupán a festmény hiányzik belőle? Azaz a villamossínek már körbeérnek, a Budai fonódó megindításáig a jelenlegi állapot szerint közlekednek majd a tuják. A 4-es, a 6-os és a 18-as villamosok végállomása már a téren van, az 59-esek és a 61-esek áthaladnak. Alakul az utóbbi járatok megállója is, Hűvösvölgy, illetve a Szent János kórház felé még ideiglenes helyen lehet fel- és leszállni. Készen van viszont a Szilágyi Erzsébet fasorról a Margit körútra átmenet a buszvégállomások jó részével együtt, a tér közepén a BKK fogadóépületére a cégért is kitették már.

Járható végre a tér északi oldala. A képre kattintva galéria nyílik (Kemsei Zoltán felvételei)

Dolgoznak még azonban a villamosalagút melletti gyalogosfelüljárón, a Várfok utca felső szakaszán, és a tér közepén is érdekes „szlalompályákon” közlekedhetnek a gyalogosok. A metró fogadóépülete – és ez nem közhely – olyan lesz, mint új korában, a jelleget nemcsak a tetőszerkezet tartja meg, az oldalfalakat, beugrókkal, üzletekkel együtt a régihez hasonlóra alakítják ki. A tér közepén azonban ne keressük többé a sellőszobrot, új helye a Krisztina körút és a Várfok utca elágazásában lesz.

„Budán, a vár alatt, van egy kedves tér” – Az iho.hu Moszkva Széll Kálmán tér-dossziéja

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek