Akár magántőkét is bevonhatnak a csehek a nagysebességű vasút építésébe

Korcsmáros Gábor   ·   2023.10.20. 07:10
TGVPrg

Jelen állás szerint a morvaországi NSV megépítése kezdődhet meg először.

A cseh Vasúti Infrastruktúra-kezelőség (Správa železnic - SŽ) olyan vállalatot keres, amely felméri számára a magántőke bevonásának lehetőségét és annak rentabilitását, két morvaországi nagy sebességű vasútvonal megépítését illetően. A PPP, azaz a Public-Privat Partnership elnevezésű módszer szerint akár magántőke bevonásával is épülhet a morvaországi nagy sebességű vasútvonal északi és déli ága, a Brno–Přerov–Ostrava és a Brno–Rakvice vonalszakaszok.

A cseh pályavasúti igazgatóság most kiírt megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére vonatkozó közbeszerzési pályázatának tervezett költségei 8,5 millió cseh korona (136 millió forint). A tanulmány elkészítésének célja, hogy rámutasson, mennyire jövedelmező és kivitelezhető a PPP-módszer használata az említett két vasútvonal esetében.

NSV-tervek Csehországban

A nagyjából negyven kilométer hosszú dél-morvaországi nagy sebességű vasút (Brno–Rakvice szakasz) úgy tűnik, hogy a legmesszebbre jutott a cseh nagy sebességű vonalak tervezett szakaszainak előkészítésében. A környezeti hatásvizsgálat dokumentációjának véglegesítése folyamatban van, és az SŽ az év végéig szeretné megkezdeni a hatásvizsgálat kiértékelését. A területrendezési határozat dokumentációjának elkészítése is folyamatban van. A jelenlegi tervek szerint a vasútvonal építésére 2026 és 2030 között kerülne sor. A nagysebességű vasútvonal csak a személyforgalom számára épül meg, 320 kilométer/óra maximális sebességre tervezve.

Hasonló előkészületi fázisban van a Brnótól Přerovon keresztül Ostravába vezető, két különálló szakaszra osztott vasútvonal. Teljes értékű nagy sebességű vonalról csak Přerov és Ostrava (VRT Moravská Brána) között beszélhetünk, ahol a vonatok 320 kilométer/óra sebességgel közlekednek majd. Ebben az esetben már folyamatban van a környezeti hatásvizsgálat. A másik, Brno és Přerov közötti szakaszon a jelenlegi vonal korszerűsítését készítik elő, beleértve a kétvágányúsítást is. Itt a maximális sebesség kétszáz kilométer/óra lesz. A cseh nagysebességű vasútvonalak építése francia mintára zajlik, szoros együttműködésben a TGV társasággal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Öreg Dácsiával a Jászságba

Harmati Marcell   ·   2025.05.17. 15:00

Még nincs programja június 7-ére? Szeret utazni, és fényképeket készíteni, esetleg felelevenítené a 80-as, 90-es évek mellékvonali utazásait? Az idei nyár első szombatján most megteheti mind a hármat egyszerre!

Vasút Nagyvasút

Két Vectront rendelt a CER Cargo Group

iho/vasút   ·   2025.05.17. 09:00

A Siemens-mozdonyok 2026 decemberében érkeznek, és várhatóan meghatározó szerepet játszanak majd a Duna-folyosón, valamint Kelet-Európa több országában zajló határokon átnyúló szállításokban.