Az irányítótorony is megújul a soproni vasútállomáson

iho/vasút   ·   2023.04.19. 10:00
sopron_iranyitotorony

A márciusban megkezdett idei munkálatok célja az egységes építészeti összkép megteremtése.

Folytatódik a soproni vasútállomás épületegyüttesének korábbi években megkezdett, teljeskörű rekonstrukciója. A munkálatok idén tavasszal az irányítótorony homlokzatának felújításával folytatódnak: az irányítótorony épülete új homlokzatburkolatot kap, emellett kicserélik a külső nyílászárókat és üvegezett felületeket. A kivitelezés ideje alatt a vasútállomás valamennyi szolgáltatásával folyamatosan üzemel, a munkavégzés a vonatközlekedést nem befolyásolja.

A GYSEV Zrt. már korábban több, jelentős felújítást elvégzett a vasútállomás épületén: megújult az északnyugati épületszárny, kialakították a szolgáltatóházat és az Utascentrumot, átépítették a jegypénztárakat, emellett az óratorony is megszépült és díszkivilágítást kapott. Tavaly pedig a várócsarnokot is magába foglaló központi épületrész és a délkeleti irodaszárny megújítását végezte el a vasúttársaság. Ennek köszönhetően teljesen megújult, XXI. századi, modern utascsarnok várja az utasokat Sopronban.

Az iránytótorony külső megújításának munkálatai során:

  • az egyes épületrészeknél korábban alkalmazott, nagytáblás szálcement homlokzatburkolatot helyeznek az épületre;
  • korszerű és modern megjelenésű szerkezetekre cserélik a külső nyílászárókat és üvegezett felületeket;
  • üvegkorlát készül a vezérlőhelyiséghez tartozó erkélyhez;
  • a lapostető felületein új vízszigetelést hoznak létre.

A felújítás alatt a személypályaudvar folyamatosan, korlátozások és változások nélkül üzemel; a munkavégzés a vonatok közlekedését nem befolyásolja. A munkálatok elvégzéséhez az 1-es peron mellett kisebb munkaterületeket védőkerítéssel határoltak le a szakemberek, emiatt alkalmanként építési forgalomra is kell számítani.

A vasútállomás irányítótornyának külső felújítása a tervek szerint szeptember végéig tart.

(Nyitókép forrása: GYSEV Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.