Az oroszokkal közösen gyártanának mozdonyokat a szerbek

iho/vasút   ·   2020.02.17. 15:00
ujvidek-szabadka-400

Az Oroszországi Vasutak (RZSD) és Szerbia képviselői nemrégiben tanácskoztak a két ország vasúti infrastruktúrával kapcsolatos jelenlegi és jövőbeli beruházásairól. A megbeszélés során a szerb közlekedési miniszter elmondta: a közös mozdonygyártás hatalmas jelentőséggel bírna Szerbia gazdasága számára.

Több vasúti szakaszt újítottak, újítanak fel az oroszok Szerbiában. Most a közös mozdonygyártást készítik elő (kép forrása: International Railway Journal)

Az RZSD több vasúti projekten is dolgozik jelenleg Szerbiában: az Ópazova (Stara Pazova)–Újvidék (Novi Sad) vasúti szakasz felújításának elkészültével akár kétszázzal is mehetnek majd a vonatok az érintett szakaszon. A bari vasútvonal Valjevo–Vrbnica közötti szakaszának felújításáról szóló szerződést pedig várhatóan április folyamán fogják aláírni, továbbá a forgalmi irányítóközpont építése is elindulhat. Az RZSD-től körülbelül ezerötszázan dolgoznak szerbiai fejlesztéseken. A megbeszélés során további projektekről is szó esett.

A szerbiai közlekedési minisztérium és az RZSD két szerződést is aláírt tavaly októberben a Belgrád–Vrbnica–Bar vonal felújításával kapcsolatban, mellyel a Montenegróval való szállítási kapcsolatokat hoznák helyre. A beruházás során megújulnak a jelző-, biztosító- és telekommunikációs berendezések, továbbá megépül egy irányítóközpont Belgrádban a forgalomirányítás számára – jelenti a Railway Pro.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Tizenhárom vasútvonalon jön változás az idei nyártól: ezeket a vasútvonalakat veszi át a GYSEV a MÁV-csoporttól!

iho/vasút   ·   2025.03.05. 15:10

Az új esztendő első napjaiban megfogalmazott tíz miniszteri vállalás egyike volt, hogy a Dunántúl északnyugati részén az – immár magyar irányítás alatt lévő – GYSEV Zrt. veszi át a MÁV-csoporttól egyes vasútvonalak üzemeltetését, az így felszabaduló járművek pedig az ország keleti részében állhatnak szolgálatba.

Vasút Nagyvasút

Giga-S-Bahn-vonattender a DB-nél

iho/vasút   ·   2025.03.05. 12:00

A német nemzeti vasúttársaság regionális üzletága, a DB Regio összesen négyszáz, az S-Bahn-vonatok legújabb generációját képviselő szerelvény beszerzését tűzte ki célul.