Biztonságosabban lehet közlekedni Sülysápon és Nagykátán

MTI/iho   ·   2023.07.11. 14:45
31es_korforg_1

A 31-es főút két balesetveszélyes csomópontját egymilliárd forintból alakítottak át körforgalommá.

Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) útépítési beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkára elmondta: a háromágú sülysápi körforgalmat nettó 611,9 millió forintból alakították ki, közműkiváltással, csatornázási és más tereprendezési munkákkal. A körforgalom építését forgalomszámlálási adatok is alátámasztották, hiszen a 31-es főút mellett a Kóka felől becsatlakozó összekötő út is jelentős forgalmú, főleg csúcsidőben.

A 31-es főút új körforgalmának átadása Sülysápon (fotó: MTI / Lakatos Péter)

A nagykátai négyágú körforgalmat mintegy nettó 350 millió forintból építették ki, két gyalogátkelőhellyel. Itt is mindkét ágnak jelentős a forgalma, autóbuszokkal és nehézgépjárművekkel: a 31-es főutat itt a Cegléd felé vezető 311-es, szintén másodrendű főút keresztezi.

Mosóczi László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója, korábbi közlekedéspolitikáért felelős államtitkár – akinek hivatali ideje alatt, 2022 márciusában kezdődtek meg a kivitelezési munkák – kiemelte: európai uniós célkitűzés a halálos balesetek számának csökkentése. A 31-es főúton történt fejlesztések, hasonlóan számos vasúti beruházáshoz ezt a célt is szolgálják.

Elhangzott: a két, összesen csaknem egymilliárd forint értékű beruházás, valamint a 31-es főút az elmúlt években mintegy 6,5 milliárd forintból megvalósult fejlesztése is azt szolgálja, hogy Pest vármegye egyik legforgalmasabb közútja minél biztonságosabb legyen. Sülysápon Kóka felől eddig nehezen lehetett a 31-es főútra kikanyarodni, de az elmúlt években mind a főút belterületi szakasza, mind pedig a csomópont megújulhatott.

(Nyitóképünkön az új nagykátai körforgalom. Fotó: MTI / Lakatos Péter)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Kisvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Titkos bunker Veszprémben, 150 éves fűtőház Miskolcon, vasúti magángyűjtemény Kelebián, nosztalgiabuszok Hatvanban: ha Múzeumok Éjszakája, akkor MÁV–Volán-csoport is!

MÁV/iho   ·   2024.06.19. 16:10

Június 22-én az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat: a MÁV–Volán-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, tizenkilenc településen, összesen huszonegy helyszín tart nyitva az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.

Közút Haszonjármű

EKM: gyorsabbá válik a nagykategóriás jogosítványszerzés

iho/közút   ·   2024.06.19. 08:05

Újabb egyszerűsítéssel, ezúttal a nagykategóriás jogosítványszerzés gyorsításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a hazai szállítmányozási és fuvarozói ágazat fejlődését, a szektorban tapasztalt munkaerőhiány csökkentését. A jövőben a teherautók vezetésére jogosító C kategóriás jogosítvánnyal egyidőben megszerezhető az ahhoz kapcsolt nehézpótkocsiból álló járműszerelvényekre szóló CE kategóriás vezetői engedély.