Rossz, rosszabb, még rosszabb: jövőre leáldozhat a tolatós tehervonatok pislákoló csillaga
Újabb vészjósló fellegek gyülekeznek a magyar vasúti árufuvarozás amúgy is Cumulonimbusoktól sötétlő egén.
Újabb vészjósló fellegek gyülekeznek a magyar vasúti árufuvarozás amúgy is Cumulonimbusoktól sötétlő egén.
Az Akdoğan Tren Kargo magánvasút a Siemens Mobility univerzális villamosmozdonyának öt többáramrendszerű (MS) példányára adta be igényét. A gépek nemzetközi áruszállítási útvonalakon fognak járni Európa-szerte.
A vasúti beszállítók szövetsége, az UNIFE arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy zárja ki azokat a nem uniós vállalatokat az uniós közbeszerzésekből, melyek hazai piacai nem nyitottak az uniós beszállítók előtt.
Az Eurostat jelentése szerint az áruk mintegy háromnegyede utazik hajón.
Habár az EU számos országa, köztük Franciaország és Belgium is, engedélyezi a negyvennégy tonnás teherautók közlekedését az egyes országokon belül, a határokat azonban mégsem léphetik át ezek a nehéz járművek.
Az Ungvár és Csap között vezető, huszonkét kilométer hosszú pályának köszönhetően már nem kell nyomtávot váltani az EU-ba, lerövidül a menettartam Kassa, Budapest és Bécs felé, elősegítve az ország közlekedésének integrációját az Unióval.
A Közúti-Vasúti Kombinált Szállítások Nemzetközi Szövetsége a meglévő infrastruktúra használatát javasolja a nehézgépek, nyersanyagok és veszélyes áruk határokon átnyúló biztonságos szállítására.
A 2018 és 2022 közötti időszakban a személyszállítás a pandémia miatt visszaesett, majd helyreállt. Az árufuvarozás azonban stabil lejtőn halad, így beavatkozást igényelne.
A Greenpeace friss jelentése alapján a legtöbb nemzetközi útvonalon jóval kevesebbe kerülnek a piacot domináló fapados légijáratok, míg a vasút sokkal drágább. Az árak terén jelentkező jelentős különbség akadályozza az európai klímacélok teljesítését.
Az Európai Raklap Szövetség közzétette az EPAL Euro raklapok uniós csomagolási rendeletének rendelkezéseinek való megfelelőségi nyilatkozatának első verzióját.
A hidrogénhajtású elektromos minibuszok az olasz gyártó korábbi e-buszai helyére érkeznek.
Az Európai Bizottság a napokban bólintott rá a támogatásra, mellyel a modális váltást segítenék elő.
Egy friss uniós felmérés alapján sokan támogatják a tagállamok közötti vasúti infrastruktúra fejlesztését, a rövid és közepes távokon egyértelműen előnyben részesítve a nagysebességű vonatokat a repüléssel szemben.
Az Európai Bizottság által támogatott tíz vasúti tesztprojekt egyikét a DSB, a Deutsche Bahn és a ČD közösen fogja üzemeltetni. A cél a vonzó és fenntartható, határokon átnyúló közlekedés elősegítése.
A fenntartható repülési üzemanyagok (SAF) elengedhetetlenek a légiközlekedés zöldítéséhez, a fejlődés üteme azonban messze elmarad a szükségestől. A Boston Consulting Group (BCG) friss tanulmánya szerint az iparági szereplők többsége még mindig kivár, ahelyett, hogy élen járna a változásban.