Már több mint kétszázmillió tonna ukrán exportáru haladt az EU és Ukrajna közötti szolidaritási sávokon
A dedikált korridorok továbbra is alapvető kereskedelmi mentőövet jelentenek északkeleti szomszédunknak, az import nagy részét és a nem mezőgazdasági exporttermékek jelentős részét kezelve.
Az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóságának legfrissebb jelentése szerint továbbra is központi szerepet játszanak az Ukrajna gazdaságát a nemzetközi piacokkal összekapcsoló, úgynevezett szolidaritási sávok, melyeket az orosz invázió kezdete után néhány hónappal, 2022 májusában hozott létre Ukrajnával és Moldáviával közösen az EU. A folyosók célja az áruk vasúti, közúti és belvízi áramlásának fenntartása azt követően, hogy a háború sújtotta ország számos fontos tengeri kikötőjének irányítását átvették az oroszok, elzárva a hagyományos tengeri kereskedelmi útvonalakat.
Idén februárban a szolidaritási sávok Ukrajna importjának körülbelül hatvan százalékát tették ki, a Fekete-tengeren át vezető útvonalakon pedig az áruk cirka harminc százaléka haladt. Az ukrán nem mezőgazdasági termékek exportjából nagyjából hatvan százalékot vettek ki a sávok, a fekete-tengeri forgalom pedig cirka ötven százalékot. A gabona, az olajos magvak és az ezekhez kapcsolódó mezőgazdasági termékek esetében továbbra is jelentős az eltérés: a sávok nagyjából tizenöt százalékot, míg a tengeri kikötők 85 százalékot kezelnek.
Az elmúlt csaknem négy év során a szolidaritási folyosók hozzávetőlegesen 209 millió tonna ukrán áru exportját tették lehetővé. Ez a becslések szerint 98 millió tonna mezőgazdasági terméket foglal magába, melyből 91 millió tonna volt gabona, olajos magvak és az ezekhez kapcsolódó termékek, míg a cirka 111 millió tonna nem mezőgazdasági áru között érc, acél és kapcsolódó áruk szerepelnek.
Az import is jelentős mértéket vett ki. 2022 májusa óta körülbelül százmillió tonna áru lépett be Ukrajnába a szolidaritási sávokon, többek között üzemanyag, járművek, műtrágya, katonai felszerelések és humanitárius segélyek. Értékben kifejezve a folyosókon át zajló teljes árumennyiség hozzávetőlegesen 270 milliárd eurót (aktuális árfolyam alapján cirka 105 ezer milliárd forintot) tett ki, melyből 72 milliárd euró (28 ezer milliárd forint) volt az export és 198 milliárd euró (77 ezer milliárd forint) az ukrán import.
A tágabb európai áruszállítási piac számára a számok egyértelművé teszik a vasúti, közúti és belvízi összeköttetéseknek a geopolitikai zavarok idején ellenálló alternatívaként betöltött stratégiai szerepének fontosságát. A szolidaritási sávok már nem csupán ideiglenes háborús intézkedést jelentenek: alapul szolgálnak Ukrajna hosszabb távú integrációjához az Európai Unió egységes piacával, a jövőbeli újjáépítéshez, valamint az Európával való mélyebb közlekedési összeköttetésekhez is – számol be a Rail Market.
(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Shutterstock/railfreight.com)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!