Nem lesz több Tornádó Csehországban
Az év végéig teljesen kivonja a ČD a 460-as sorozatú pantográfokat. Már csak Olmütz környékén cirkálnak.
Az év végéig teljesen kivonja a ČD a 460-as sorozatú pantográfokat. Már csak Olmütz környékén cirkálnak.
A cseh magánvasút komoly ukrajnai terveket dédelget: még az idén szeretné elindítani a Prága−Csap járatot, idővel indítana Kijev−Berlin járatot is, sőt a Csap−Munkács normál nyomtávú vonalat saját költségére villamosítaná.
A bérlettel vonaton, buszon, és a tömegközlekedési járatokon is utazhatunk. A terméket legkorábban a jövő év folyamán vezetik be.
Tizennyolc belföldi és nyolc nemzetközi turistajárattal bővül a kínálat június 17. és szeptember 17. között.
A Yosaria Trains magántársaság az idei decemberi menetrendváltással állít forgalomba éjszakai vonatokat a Pozsony–Zsolna–Kassa–Homonna útvonalon.
A 33,5 kilométer hosszú egyvágányú vasútvonalat a cseh Eltra vállalat villamosítja 214 millió euróért.
Május első hétvégéje a mozdonyokról a vasútról szól a kassai vasútállomás fűtőházában. Éjszakai fotózásra is csalogatnak a rendezők.
Eperjesen és Kassán történt két egymást követő napon vasúti baleset.
Könnyebb az átszállás, végre van peronra vezető lift is.
Lassan, de biztosan a koronavírus-járvány előtti számok felé halad a szlovák személyszállító vasúttársaság.
Lehívta a ZSSK az opciót, így összesen tizennégy motorvonategysége lesz 2025-re.
Kassán már második napja nagy problémákat okoz az időjárás.
Ennyi idő lesz négyszáznegyvenhárom kilométert megtenni vonattal december 11-étől.
A szolgáltatások minőségének javulását várja a közlekedési minisztérium a vasút részleges liberalizálásától.
A Metropolitanok júliustól már eredeti útvonalon járnak, újra megállnak Pardubicén.