Új-Zélandra szállíthat mozdonyokat a Stadler
A KiwiRail ötvenhét fővonali dízelgépet vásárol a svájciaktól.
A KiwiRail ötvenhét fővonali dízelgépet vásárol a svájciaktól.
A nemzeti vasúttársaság CFM 23,5 millió eurós hitelt vesz fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD).
A menetrendváltást követően és a jövő év folyamán összesen 126 milliárd forint értékben helyez üzembe új vasúti járműveket a Cseh Vasutak.
A komfortosítási hullámból a MÁV-Start mellékvonali járművei sem maradnak ki: a következő években kétszáznál is több Bz motor- és mellékkocsi újul meg a vasúttársaság saját forrásából. Az első ráncfelvarrt mellékkocsik már forgalomba is álltak.
Megszépül tizenhárom állomás meglévő utasforgalmi épülete és annak környezete, tizenegy helyszínen új, korszerű felvételi épületet hoznak létre, 229 állomásnál és megállónál pedig fedett kerékpártároló létesül.
Az osztrák vasúttársaság 2025 végéig végig kétvágányúra bővíti és villamosítja is az úgynevezett Marchegger Ostbahn vonalat. A fejlesztéssel közel húsz perccel csökken majd a két főváros közötti menetidő.
Kilencvennégy kilométernyi pályát korszerűsítenek és villamosítanak a lengyel határ környékén.
A transzszibériai vasútvonalon fekvő Karimszkoje és a kínai határnál található Zabajkalszk közötti, 365 kilométer hosszú pálya felett nemrégiben épült ki a felsővezeték.
Az előttünk álló évtized során 3,3 milliárd eurót költenének a hatékonyság, a környezeti fenntarthatóság és a regionális kapcsolatok javítására.
A tizenöt villamos motorvonatot a ruttkai járműjavítóban újítja fel a ZSSK.
Már az M1-es metrón is Szalóczy Pál hangja szólal meg, sőt, angol nyelvű bemondást is telepítettek.
Tavaly összesen több száz személykocsi, motorvonat és mozdony újult meg. A folyamat 2021-ben sem áll meg.
Megjelentek a MÁV-Start mozdony- és hibridmotorvonat-tenderei, tavasszal pedig szinte leállt az élet a koronavírus miatt.
A keletnémet származású szűk lábtérű kocsik végre tágasabbak lesznek. Első körben tizenhat kocsit újíttat fel a Cseh Vasutak.
A Ring Mérnöki Iroda 1,2 milliárd forintért készítheti el a Zalaegerszeg és Rédics közötti pálya megújításának terveit.