Célegyenesbe ért a MÁV-Start Flirt-flottájának egységesítése

iho/vasút   ·   2023.02.28. 15:00
regi_ujabb_flirtok

Javul az elővárosi és a regionális forgalomban közlekedő motorvonatok utaskomfortja, a biztosítóberendezési fejlesztésekkel lehetővé váló sebességemelésekkel pedig a jövőben még több vonalon használhatják ki a megengedett 160 kilométer/órás maximális sebességüket.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a MÁV-Start Zrt. 2006–2010 között vásárolt hatvan Flirt villamos motorvonatának modernizációja: a közlekedésbiztonság növelése és a járművek megengedett 160 kilométer/órás végsebességének kihasználása érdekében ellátja azokat a kettes szintű Európai Vonatbefolyásoló Rendszerrel (ETCS L2). A járművek közül eddig harminchatra szerelték fel a rendszert, a teljes projekt a tervek szerint idén szeptemberben fejeződik be. A 415 060-as motorvonatot korábban már ellátta ETCS-berendezéssel a MÁV-Start, a 2013–2016 között vásárolt további 63 motorvonat pedig már a szállításkor rendelkezett ilyen típusú vonatbefolyásolóval.

Az elsőként beszerzett Flirt járművek az elővárosi motorvonatflotta egységesítési programján belül, de külön projekt részeként kívülről és belülről is megújulnak, és az újabbakkal megegyező szolgáltatási színvonalat, valamint kék-fehér-sárga külső színvilágot kapnak.

Habár a motorvonatok típusa megegyezik a később vásárolt járművekével, azonban a gyártó Stadler fejlesztéseinek köszönhetően a később beszerzett egységekbe bizonyos területeken már az időközben megváltozott utazási igényekhez igazított részegységek kerültek. Ezért döntött a MÁV-Start arról, hogy a régebbi flotta felszereltségét, egyben színvilágát is az újabb, kék-fehér-sárga motorvonatokéhoz igazítja.

Ennek megfelelően a korábban vásárolt járműveken is jobb lesz az utastájékoztató rendszer, amelynek köszönhetően korszerű monitoron lehet értesülni az utazással, menetrenddel kapcsolatos információkról, például a várható érkezési és indulási időkről, a csatlakozási lehetőségekről, valamint a rendkívüli eseményekkel kapcsolatos tudnivalókról. Laptopok, mobiltelefonok töltéséhez használható dugaszoló aljzatokat és USB-töltőket szerelnek a Stadler Konzorcium munkatársai az ülések mellé. Továbbfejlesztik az ajtónál beszerelt mozgássérült-emelőket, amelynek köszönhetően a liftet használók már nemcsak szemből, hanem oldalról is felszállhatnak a járműre a keskenyebb peronokról. A mosdók belső felületét graffiti- és karcálló fóliával fedik be. A vakok és gyengén látók egyértelmű eligazodása és tájékoztatása érdekében Braille-írásos szövegeket helyeznek el a fedélzeten. Az utasbiztonság fokozása érdekében korszerűsítik a videós térfigyelő rendszert, a képminőség javítása mellett a készülékek éjjellátó funkcióval is kiegészülnek. Az utasok mellett a járművezetőkről sem feledkeznek meg, a vezetőállás tabletdokkolóval egészül ki, amelyen a motorvonat-vezető az aktuális menetrendet tudja nyomon követni.

Az első ilyen felújított motorvonat 2020 novemberében állt forgalomba, eddig 49 jármű egységesítése készült el, és a teljes flotta átalakítása 2023 végére fejeződhet be. A kormány európai uniós támogatás igénybe vétele révén 4,9 milliárd forinttal járul hozzá az elővárosi motorvonatflotta egységesítéséhez. A régebbi beszerzésű motorvonatok esetében a külső és belső átalakítás Celldömölkön történik. Az ETCS beépítését Szolnokon végzik.

A MÁV-Start az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásból nyert támogatást a korszerű ETCS L2 rendszerek telepítésére, ezt követően kétszakaszos közbeszerzési eljárás eredményeként az Alstom Transport Hungary Zrt. és az Alstom Belgium SA cégekből álló konzorciummal kötött szerződést. Az európai uniós támogatás 7,6 milliárd, ebből a hazai társfinanszírozás összege 1,3 milliárd forint volt. Az Alstom 2020 januárjában szerezte meg a motorvonatok átalakítási engedélyét, majd öt járművel végeztek összességében 250 ezer kilométer tesztet. A tartampróbákat követően 2022 decemberében adta ki a típusengedélyt a magyar vasúti hatóság. A forgalomba hozatali engedélyt eddig 36 jármű kapta meg, ezek már ismét közlekednek, a többi motorvonaton a végszerelés és hatósági engedélyeztetés is zajlik. Egy-egy motorvonatot az ETCS beszerelése, valamint az egységesítés miatt egy-egy hónapig kell kivonni a forgalomból. A piros járművek leginkább a dunántúli vonalakon, így a Budapest–Győr–Hegyeshalom (1-es), a Székesfehérvár–Balatonfüred (29-es), a Budapest–Székesfehérvár (30a), a Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa (30-as), a Budapest–Pusztaszabolcs (40a), a Budapest–Pusztaszabolcs–Dombóvár (40-es), illetve a Budapest–Pusztaszabolcs–Dunaújváros (42-es) vonalakon, viszonylatokon közlekednek. Az átalakítás és a flottaegységesítés után is itt állnak újból forgalomba, így korszerűsített és új színvilágú járművekkel találkozhatnak az utasok.

Az ETCS elsődleges feladata a vonatok közlekedésének felügyelete, és a vasúti biztonság garantálása. A rendszer folyamatosan figyelemmel kíséri a vonat sebességét, a menetengedélyek és pályaadatok alapján sebességprofilt számol, amelynek betartását kikényszeríti a mozdonyvezetőtől. Teljes felügyeleti üzemmódban lehetetlen, hogy a vonatvezető figyelmen kívül hagyjon egy vörös jelzést. Ha nem csökken kellő mértékben a vonat sebessége, a rendszer automatikusan bekapcsolja a járművön az üzemi féket, és ha kell a vészféket is. A biztonsági feltételek javításával emelkedhet a járművek sebessége is azokon a hazai vonalakon, amelyek a közelmúltban megújultak és felszerelték ETCS L2 berendezéssel. Az ETCS L2-vel ellátott motorvonatok a felújított vonalakon százhatvannal is mehetnek majd a pályaoldali engedélyezés után. Ehhez még szükség lesz a vasútvonalakon az ETCS L2 és a GSM-R rendszer üzembe helyezésére is. Az elővárosi vonalakon javulhat a menetrendszerűség, pontosabbak lehetnek a vonatok, hiszen késés esetén százhúsz helyett százhatvannal is lehet közlekedni bizonyos szakaszokon.

(Nyitókép forrása: MÁV-Start Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek