Folyamatosan frissíti járműflottáját a MÁV-Start
Tavaly összesen több száz személykocsi, motorvonat és mozdony újult meg. A folyamat 2021-ben sem áll meg.
Tavaly összesen több száz személykocsi, motorvonat és mozdony újult meg. A folyamat 2021-ben sem áll meg.
Elindult a KISS-flotta, sorra készülnek az IC+-kocsik, és csak kapkodtuk a fejünket, olyan hirtelen változtak a menetrendek.
Megjelentek a MÁV-Start mozdony- és hibridmotorvonat-tenderei, tavasszal pedig szinte leállt az élet a koronavírus miatt.
A lengyel vasúttársaság tizenkét nyolcrészes, távolsági kivitelű villamos motorvonatot szerez be a Stadlertől a már meglévő húsz szerelvénye mellé.
Tizenhárom RegioShuttle RS1 már megérkezett Csehországba, a fennmaradó kilencet jövőre kapja meg a megrendelő.
Zsolna és Zwardoń között próbálhatták ki először a 661-es sorozatú szerelvényt az utasok.
Szépen nő a HŽPP flottája, most éppen huszonegy villamos szerelvénnyel.
Vagyis hetvenkét motorvonat. A DB átvette a Pesától vásárolt dízelszerelvények utolsó példányát is.
Indul az új HÉV-szerelvények beszerzése: első körben negyvenkét villamos üzemű, alacsonypadlós motorvonatot vesznek a H5-ös, H6-os és H7-es vonalakra.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló augusztus 31-étől szeptember 6-áig.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló augusztus 10-étől augusztus 16-áig.
A kontraktus becsült értéke 14,5 milliárd cseh korona, a vonatokat nyolc év alatt kell leszállítani.
A vásárolni kívánt szerelvényeknél már az is számít, hogy szinkronban tudjanak üzemelni a vasúttársaság Flirtjeivel. Érik a győztes?
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló június 29-étől július 5-éig.