Eladja logisztikai üzletágát a DB

iho/vasút   ·   2022.09.12. 18:00
db_schenker_tehervonat

A Deutsche Bahn és a német szövetségi kormány megállapodott a DB Schenker értékesítéséről.

A DB felügyelőbizottsága várhatóan még az éven rá is bólinthat a lépésre. A döntésről Olaf Scholz kancellár tavaly decemberi megválasztása óta zajlottak a viták, a Zöldek és a Szabad Demokraták (FDP) által támogatva.

A DB logisztikai üzletágának számító DB Schenker értékét a szakértők nagyjából 12–20 milliárd euróra (jelenlegi árfolyamon körülbelül 4700–7800 milliárd forintra) becsülik. Azonban a jelenlegi világgazdasági helyzetet figyelembe véve a becsléseket lényegesen meg fogja határozni az Ukrajnában dúló háború, valamint az azzal kapcsolatos energiaválság.

A bankok valószínűleg a következő néhány hónap során kezdenek majd javaslatokat kapni az értékesítési folyamattal kapcsolatban. Ebből következően a bankok már decemberben az előmarketing-folyamat 2023-as kezdete előtt megkezdhetik az egyeztetéseket. A Reuters több forrástól is úgy értesült, hogy nincs roham az érdeklődők részéről, így az értékesítés akár 2024-re is átcsúszhat, akár közvetlen eladásként, akár nyilvános ajánlattételként.

A Deutsche Bahn 2002-ben vásárolta fel a Schenkert, ami 2007-ben vált a DB logisztikai leányvállalatává. A társaság az elmúlt évek során átélhetett néhány vitatott eseményt. Például 2016-ban Oroszországban elítélték 2010 és 2012 közötti vesztegetésekért, 2020-ban pedig a Covid-19-pandémia során elkövetett tisztességtelen árdömpinggel vádolták meg. A Schenker viszont egyértelműen tagadja ezeket a vádakat.

A világszerte 75 ezer alkalmazottat foglalkoztató, esseni központú Schenker a Deutsche Bahn árbevételének több mint egyharmadáért felel. A társaság 2022 első félévében közel 1,2 milliárd euró, vagyis közel 470 milliárd forint üzemeltetési hasznot könyvelhet el, ezzel ismét nyereségessé teszi a vállalatcsoportot – jelenti a Rail Freight.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Wikipedia)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek