Elindult a tíznapos sötétüzem a kettesen

Vörös Attila   ·   2015.08.11. 10:00
sotetuzem0

Vártuk, hajnal óta... A szerző képei Solymár és Üröm között készültek

Kedden megkezdték a 2-es vonal Pilisvörösvár és Aquincum Felső közti szakaszának élesztését. Egy Desiro, a 021-es jön–megy az új szakaszon, ahol az új, elektronikus biztosító berendezés még nem működik, de az órás ütemet így is fölvehetik majd alig két hét múlva. A menetrendben ugyanis ez van, hajnali 4 órától este 10-ig indulnak óránként Esztergomból a vonatok, és persze vissza is. A menetidő másfél óra, nem sokkal gyorsabb a felújítás előtti állapotnál. Azonban a vasút még nincs teljesen kész, több a megállóhely is, és az igazi menetidőcsökkenésre a villamosítással együtt járó dinamikusabb járművekkel (Flirt) és a zónázó rendszerben számíthatunk majd. Hiába 80–100 kilométer per órára van megépítve a vasút, ha a Desiro a 70-et sem éri el a domborzat miatt...

Micsoda hangulat!

A kettes vonal felújítását ünnepélyes keretek között, nohabos különvonattal, Völner Pállal és az akkor debütáló Dávid Ilonával 2012 májusában kezdték el. A vágányzár júniusban indult, azóta a vonal mentén élők vonatpótló buszokra kényszerültek. Kicsivel több mint egy évvel később az Esztergom–Piliscsaba szakaszon már próbafutásokat végeztek, a 014-es Desiro katarktikus élményt okozott, amikor százzal robogott át Dorog állomáson. Ekkor még csak néhány hónapos volt a csúszás, első sorban a munkaterület átadásának késése miatt. A forgalom végül 2013. december 15-én indult el Esztergom és Pilisvörösvár között a menetrendváltással. De ez volt a könnyebb ütem.

Az utasforgalomban erősebb szakaszt, a Pilisvörösvártól Budapest felé eső 23 kilométert nagyrészt kétvágányúra építették. Az Újpesti vasúti hidat 2008–2009-ben teljesen újjáépítették, a második vágány csak a híd után, Aquincum felső megállónál ágazik ki. A beruházás tempója igen gyötrelmes volt, és szándékosan nem a vasútépítését írjuk. Gond volt a kisajátításokkal, az új nyomvonalon a környezetvédelmi engedély késett, a kapcsolódó közúti beruházások pedig még most is csak (kisebb) részben vannak kész. A vágányzárat mindig csak megtoldották, ma már megmosolyogtató visszagondolni, hogy valaha 2014 áprilisi átadási határidőre is készültünk.

A sínek egyébként ekkorra már összeértek, de még csak az építővonatok járhattak rajta. Aztán jöttek a Nohabok, egy időben igen gyakoriak voltak az elkészült vasúti műtárgyak terhelési próbáinál 2014 tavaszán. És ekkor még mindig gond volt a szélhegyi erdővel, ahol egy fát sem vágtak még ki és egy pilisvörösvári csirkés tanyával.

Akkor írtuk: „Rossz adatok alapján készített hibás terv, harmincmilliós plusz költség: ez a pilisvörösvári „csirkés ház” rövid története. Komoly fejtörést okozott ugyanis, hogy egy kétvágányú vonalat hogyan építsenek meg a megfelelő töltésrézsű nélkül? Egy épület ugyanis, amelyben a tulajdonos baromfit nevel, a tervezett nyomvonalba ugyan nem lógott be, de a töltésnek már útjában volt. Nosza, elő a beruházás – ha nem is arany- – tartalékait, és potom harmincmillióból megépült egy támfal, amely a jobb sorsra érdemes szárnyasok lakhelyétől alig egy méterre tornyosul.”

Ezek a problémák mindenesetre elhárultak, a vasút pedig 2014 októberére elkészült. Szűk értelemben, az állomásépületek, a peronok, perontetők, aluljárók, liftek... még csak alakulóban voltak, a biztosító-berendezésről nem is beszélve. 2015. március 14-én végre itt is eljött a nagy nap, az Árpád motorvonattal a NIF és meghívottjai pályabejárást tartottak.

Bejárás Árpáddal<br>(Kadocsa Gyula felvétele)

A teljesen újragondolt aranyvölgyi közlekedési rend vasutas része nagyjából megépült, a közúti beruházások pedig némi lemaradással, de szintén készülgetnek. A solymári felüljáró után július elején átadták az ürömi körforgalmat is, de a 10-es út új nyomvonalra helyezéséhez még kell két felüljáró – Óbuda állomás mellett és Ürömnél. Ez utóbbihoz vasúton hozták a hídelemeket Dunaújvárosból, a Nosztalgia Kft. Púposa látványos fotótéma volt. A jelenlegi 10-es út kiváltása legkorábban 2016 tavaszán történhet meg az új nyomvonalon.

Idén május végén az ürömi fénysorompó telepítése

Egy valami viszont még nagyon hiányzik: a drót a felsővezeték-tartó oszlopokról. A MÁV áprilisban májusra ígérte a tender kiírását, az akkori optimista forgatókönyv szerint nyáron (most) már dolgoznának a felsővezeték kihúzásán. Ennek sajnos még semmi nyoma, de ha a munka beindul, újabb hétvégi vágányzárakra kell majd számítani. Hogy valójában mikor lesz kész a villamosítás, azt senki sem tudja. Az viszont látszik, hogy nem volt túl szerencsés a gigaberuházás (43 kilométer – 44 milliárd forint) egy relatívan apró részét elvenni a NIF-től és a MÁV-ra bízni... Apró akadály, hogy a villamosítás kivitelezésénél már az újpesti híd és Rákosrendező közti szakaszon is a kétvágányú pályát kell majd figyelembe venni, itt azonban egy kapavágás nem történt még.

Aki bátor, tippelje meg kommentben, mikor látunk Flirtöt közlekedni a Nyugati és Esztergom között a 2-es vonalon!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.