Eltűnt 777-es: amiért a kutatást folytatni kell

Lassan fel kell készülni az eltűnt Boeing-777-es utáni kutatás egy újabb, akár hónapokig tartó  periódusára: a „fekete dobozok” akkumulátorai valószínűleg kimerültek, mert azóta, hogy egy kínai, majd az Ocean Shield nevű ausztrál hadihajó által vontatott szenzor vette a jeleket, újabb ilyen „ping” rögíztésére csütörtök óta nem került sor, azaz lassan értelmét veszti az az akciósorozat is, amelynek során rádiójeleket figyelő bójákat dobtak le a tengerészeti felderítő gépekről, hogy azok füleljenek háromszáz méter mélyen a fedélzeti adatrögzítő és a pilótafülke hangrögzítője, az FDR és a CVR után.

Az újabb fordulat magyarázata elég egyszerű: a kutatás centruma sajnos elég későn került át arra az Ausztráliától nyugatra fekvő óceáni szakaszra, amely feltehetően a gép maradványait rejti, így amire sikerült lokalizálni egy viszonylag „elviselhető méretű”, néhányszor száz kilométeres övezetet, addig a dobozok automata jeladóinak akkumulátorai már kezdtek kimerülni. Az amúgy biztató múlt heti észlelésekkor is tapasztalták a keresők, hogy a jelek erőssége csökken, mostanra feltehetően teljesen lemerültek azok az akkumulátorok, amelyek egy hónapon át kell, hogy biztosítsák az energiát az FDR és a CVR jeladóinak. Márpedig most már több mint öt hete keresik hiába a Malaysia Airlines 370-es járatának nyomait, ráadásul a rádióadók gyenge jeleit tovább rejti a négyezer méternyi víz mellett a fenéken lévő sűrű iszap.

Innentől kezdve tehát egyetlen módszer maradt, négyzetméterről négyzetméterre végigkutatni egy tengeralattjáróval a kérdéses területen az óceán fenekét. A jelenlegi kutatási övezet persze így is hatalmas, 47 ezer 600 négyzetkilométer – kicsivel nagyobb, mint fél Magyarország.

A kutatásra használni kívánt, autonóm vezérlésű, ember nélküli tengeralattjáró egy bevetése 24 órán át tart: két óra, amíg leér a fenékre, ott 16 órán át keresgélhet, további két óra, míg visszaemelkedik a felszínre és négy óra az adatok letöltése és elemzése. Mindezen idő alatt negyven négyzetkilométernyi területet fésül át.

A kutatás költségei már most csillagászati összegekre rúgnak, a jelek szerint ez lesz az emberiség valaha volt legdrágább ilyen akciója, és valójában kevés példa akad ennyire kiterjedt kutatásra. Elemzők arra emlékeztetnek, milyen nagy igyekezettel és mennyire sok pénzt felemésztve próbáltak a nyomára akadni Amelia Earhart pilótanőnek és Lockheed Electra típusú gépének, amikor navigátorával együtt eltűntek valahol a Csendes-óceánon: mai árakon számolva az a nyolcvan évvel ezelőtti kutatóakció 64 millió dollárt emésztett fel, hiába. Egyébként miután máig nem sikerült egyértelmű bizonyítékát találni az eltűnt gépnek, ezért van most is annyi egyszerű és érthető magyarázat mellett (navigációs hiba, kifogyott az üzemanyag) vadabbnál vadabb teóriák garmadája a gép eltűnéséről a japánok gonosz akciójától kezdve Earhart nagy trükkjéig, hogy eltűnjön a világ szeme elől. Azért is jó példa tehát az a rejtélyes történet, mert elég pontosan jelzi, miért fontos mégis, minden költséget felemésztve megtalálni és megérteni egy légibaleset (vagy ha nem baleset: egy légijármű eltűnése) valóságos okait.

Egy katasztrófa esetében nem túl szerencsés szóhasználattal felhozhatjuk pozitív példaként, hogy hasonlóan nagy költséggel, de végül sikerrel járt az Air France A330-asa utáni kutatás 2009-től valahol félúton Brazília és a nyugat-afrikai partok között az Atlanti-óceánon. A 447-es járat roncsainak megtalálása és rögzítőinek felszínre hozása durván majdnem 160 millió dollárba került, Nem kétséges, miért volt fontos ezt a hatalmas pénzt erre költeni: a rögzítőkön megtalált adatok és a hangfelvétel alapján valóban rekonstruálni lehetett a történteket, ami igen komoly átalakulási folyamatot gerjesztett a légiközlekedési iparágon belül, beindult egy igen fontos véleménycsere a pilótafülkék automatizáltságának mértékéről és módjáról, valamint a pilótaképzés mikéntjéről is. Ezek azok a hatások, amelyek pénzben nem mérhetők: a meg nem történő balesetek, az el nem szenvedett károk a legértékesebbek emberben és anyagiakban egyaránt.

A maláj kormány képviselői nemrég ismét sajtóértekezletet tartottak, amelyen továbbra is azt hangsúlyozták, hogy a gép eltűnése, kifordulása az útvonalról majd további hét és fél órás repülése valakinek vagy valakiknek a szándékos külső behatására történt. A légiközlekedés világa ennél az egyébként ésszerű magyarázatnál is fontosabbnak ítéli, hogy valóban tisztázzák az eltűnés okait, és ha annak bármi köze van a légiközlekedés biztonságához, például abból a szempontból, hogy valóban ki lehet kapcsolni a gép követésére szolgáló rendszereket, illetve hogy lehetséges a pilótáktól teljesen független műholdas követő rendszer, akkor annak meg kell, hogy legyen a megfelelő lecsapódása az iparág működésére. Arról nem beszélve, hogy léteznek még másfajta elméletek is a történtekkel kapcsolatban, mint például a fedélzeti tűz vagy a nyomáscsökkenés.

Az egyik utazási portál egy repülési szakértőt idéz, aki nagyon pontosan megfogalmazza, miért nem lehet felhagyni a kutatással, miért kell mindenképp megtalálni a gépet. „777-esek nem esnek le csak úgy, ok nélkül az égről. Ha nincs megdönthetetlen bizonyíték arra, mi történt azon a napon a 370-es járattal, elveszítjük az eszközeinket, amelyekkel megakadályozhatjuk, hogy valami hasonló bekövetkezzen a jövőben”.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!