Forgalomban az Eurostar első e320-asa

iho/vasút   ·   2015.11.25. 21:15
400px_eurostar_e320

Az Eurostar Siemens Velaro e320-as nagysebességű motorvonata októberben, több mint egy éves tesztsorozatot követően kapta meg a franciaországi közlekedési engedélyt a francia vasútbiztonsági hatóságtól, az EPSF-től, a Csalagútban való közlekedést azonban csak november tizenkilencedikén hagyta jóvá a Kormányközi Bizottság. A vasúttársaság másnap már forgalomba is állította a típust: 10 óra 24 perckor indult útnak először e320-assal a Londonból Párizsba tartó járat.

Az óránként akár háromszázhúszas tempóra is képes e320-as szerelvények festését és belső terét a világhírű olasz Pininfarina tervezőstúdió alkotta meg. Az International Railway Journal információi szerint a négyszáz méter hosszú, tizenhat kocsiból álló motorvonat 902 ülőhelyet biztosít, ami húsz százalékkal több kapacitást nyújt, mint az Eurostar által eddig használt, 373-as sorozatú Alstom-szerelvények. A motorvonat két végén három-három, prémiumkategóriájú ülésekkel ellátott kocsi található, amelyek közrefogják a tíz másodosztályú kocsit. A szerelvény közepén büfé-étkezőrészleget lehet igénybe venni. Az utasok fedélzeti wifit és konnektorokat is használhatnak.

Az Eurostar új e320-as motorvonatai hivatalosan a decemberi menetrendváltástól járnak majd London, Párizs és Brüsszel között. A 16 kocsiból álló szerelvények az eddigi Eurostar-vonatokhoz képest húsz százalékkal több ülőhelyet kínálnak<br>(fotó: Railway Gazette)

A vontatási részegységeket nem kizárólag a vonat két végén található vonófejekre építették, hanem szét lettek osztva a szerelvény teljes hosszán. Az e320-asok huszonöt kilovolt ötven hertzes és tizenöt kilovolt 16,7 hertzes váltakozó áramról, valamint háromezer voltos és ezerötszáz voltos egyenáramról képesek üzemelni, névleges teljesítményük tizenhatezer kilowatt.

Az első fecskét a következő hetek során még csak kevés járaton lehet kipróbálni, mivel jelenleg is zajlik a fedélzeti szolgáltatások finomhangolása, amit az utasok véleménye alapján hajtanak végre. Az Egyesült Királyságbeli számozás szerint 374-es sorozatú típus hivatalosan a decemberi menetrendváltáskor mutatkozik be a két metropoliszt, valamint Brüsszelt összekötő menetrend szerinti üzemben. A 2009-ben megrendelt első tíz szerelvény várhatóan májusig forgalomba állítja az Eurostar, amely tavaly novemberben további hét e320-asra adta le igényét. Az e320-asokon lesz olyan vonatbefolyásoló rendszer is, amelynek segítségével Hollandiában is közlekedhetnek, azonban az amszterdami járatok elindulását 2016 decemberéről már 2017 elejére halasztotta a vasúttársaság – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek