Indul a körgyűrűprojekt

iho   ·   2013.02.25. 09:00
00

Régi terv volt a pesti oldalt körbejáró, maratoni villamosviszonylatok indítása. Az első, szándékosan ezzel a céllal indított villamosjárat a Bihari úton közlekedő 13-as volt, 1955-ben. A Hungária körgyűrű – akkor még (a korábbi tervekre utalva) gyorsnak nevezett – villamosa 1984-ben indult, jelenlegi hosszát 2000-ben érte el. A gyűrűs közlekedés jelenleg legutolsó eleme az Örs vezér téri átkötés 2001-es átadása volt.

Évtizedes tetszhalál után került elő újra a körgyűrűk fejlesztése, a BKK az 1-es, 3-as villamosprojekttel egyrészt befejezné a félbehagyott munkát – a déli végpont mindkét viszonylatnál csonka –, másrészt a jelenleg meglevő szakaszokon komoly pályafelújításba kezd.

A villamosvonalak fejlesztési térképe<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(forrás: BKK)

Az 1-es villamos útvonalán elsődleges feladat a Rákóczi hídi és a budai pálya megépítése. A jelen projekt a Fehérvári út–Hengermalom út kereszteződésében kialakítandó ideiglenes végállomással számol, de az eredetileg tervezett végső cél a Kelenföldi pályaudvar lenne. A jelenlegi, lassújelekkel teletűzdelt pálya is megújul, a tervek szerint a villamosokra engedélyezett ötven helyett hatvan kilométer per órás pályasebességre építenék ki, az óbudai szakaszon füvesítve. Átépülnek a megállók is: az építéskor már egységesen létesült középperonokat 26 centiméter magasságúra alakítják át az akadálymentes beszállás érdekében, átépülnek a perontetők és kilenc megállóhelyen lift is készül. Átépítik a vonal felsővezetékeit is, az új rendszer végig alkalmas lesz a visszatáplálásra. Az Árpád hídi megállóhelyen új vágánykapcsolat épül ki.

A 3-as vonalon is megértek az állapotok a felújításra: új pályát kell fektetni a Mexikói úton, az Erzsébet királyné útján, a Fehér úton, az Élessaroknál és a Kőrösi Csoma Sándor úton. Megszűnik a Bihari utcai egyvágányú szakasz a vasúti keresztezés felszámolásával. Közös tömegközlekedési sáv épül az Erzsébet királyné útján és a Kőrösi Csoma Sándor úton. A megállóperonok ezen a vonalon is egységesen 26 centiméter magasak lesznek, perontető épül a Mexikói úti végállomáson és Örs vezér tere, Zugló megállóhelyen. Az egységes peronmagasság mindkét vonalon már az új beszerzésű villamosok forgalmára való készülést jelenti.

Ez a villamos még a Rákóczi híd pesti hídfőjétől jön<br>(fotók: Kemsei Zoltán)

A távlati tervek a vonalak további meghosszabbításával számolnak. Az 1-es villamos déli végállomása a Kelenföldi pályaudvarhoz, az északi – jelentős vonalhosszabbítással – a 2-es vasútvonal később kialakítandó Aranyvölgy megállóhelyéhez kerül. Nem vetették el a 3-as angyalföldi hosszabbításának ötletét sem, a Teleki Blanka, majd a Szegedi úton a Béke térig járnának a kocsik. A déli végállomást is felhagynák, a villamos Csepelre közlekedne a Török Flóris és a Topánka utcákon és a Gubacsi hídon át.

Az 1-es, 3-as villamosprojekt a Közop keretében, összesen 40,998 milliárd forintból valósul meg, uniós és hazai költségvetési forrásból, a szükséges önrész a főváros költségvetését terheli. A kivitelezés 2013 második negyedévében indul, és várhatóan két évig, 2015 első negyedévéig tart.

Kapcsolódó hírek