Kisújszállás harmadszorra

Szabó István   ·   2014.08.27. 08:45
00kicsi

Megszokott módon, zaj és baj nélkül, a tervezett időpontban elkészült Kisújszállás állomás átépítésének harmadik üteme is. Az állomásfej bal oldalán, a debreceni végen beépült kitérők, valamint a bal vágányban a karcagi irányba eső nyíltvonali szakasz korrekciója is elkészült, így augusztus 25-én ezeket a létesítményeket is forgalomba helyezték. Ezzel egy időben ismét fel lehetett venni a forgalmat a Kisújszállás–Karcag bal vágányán.

A bizottság immár sokadik alkalommal vonalbeutazáson és szemlén<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a szerző felvételei)

Nagy szavakkal élve, történelmi forduló ez a vonal életében – az utolsó 500 méter régi felépítmény is eltűnt a Szajol–Püspökladány közti több mint hetven kilométer hosszúságú kétvágányú vonalszakaszból.

Itt volt az utolsó 500 méter régi felépítmény

Az eljárás során a bizottság UDJ-vel beutazta a vonalat, Kisújszállás–Karcag bal vágányán, a bejáráson mindent rendben találtak. A 100-ason már csak Püspökladány állomáson folynak a vonatforgalmat is érintő átépítési munkák a Szajol–Püspökladány vonalszakaszon. Püspökladány állomás átépítése mellett Kisújszállás átépítésének véghajrájában van a munka, ez már a fővonali személyszállító szerelvények vonatforgalmát nem zavarja.

Vonalbeutazás UDJ-vel

A 100-as vonal felújítása az iho.hu-n:
Régi és új egyszerre a Tiszán
Apró lépés egy történelmi forduló előtt
Újabb fordulat a 100-as vonal felújításán
Teljes sebességgel a Nagykunságon
Megfontolt lépésekkel előre
Püspökladány alakulóban
Vágányzár-forduló, fordulatok nélkül
(Majdnem) történelmi forduló a 100-as vágányzárában
Kitérők a 100-ason
Építés és bontás a 100-ason
A hiányzó láncszem
Eseménytelen események a 100-ason
Szajol–Püspökladány: töretlenül
Csendben, rendben
Ismét két vágányon
Kettős átadás a 100-ason
Forgalomkorlátozások Törökszentmiklóson
Tavasszal pezsdül a munka
Újabb lépés a 100-ason
Felújítás ítéletidőben
Kitérőcserében segédkezik a legöregebb Szergej
Folytatódik a 100-as vonal felújítása
Új pályát hoz a Mikulás
Karcag kész
Balról jobbra
Újabb fordulópont
Munkák a depónál
Haladnak a százason
Nohabok a felújításon
Egy nap a vágányzárban
Kitoló Szolnokról
Megtalálták a sírt, eltolják a sínt
Munkák Karcagon

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek