Könnyed vasárnapi utazás – kerékpáron

A központhoz képest majdnem-periférián való lét izgalmas lehetőségeket rejteget magában a közlekedést illetően is. Budapestről Sopronba jutni kerékpárral meglehetősen egysíkú és nehéz dolog, mindenképpen el kell kerülni a főútvonalakat, az alternatív útvonalak pedig sokkal hosszabbak. A perifériáról, Vácról nézve más a helyzet, számtalan lehetséges kerékpárútvonal van, közöttük néhány közvetlen és rövid út is. Most szorít az idő, egy nap áll rendelkezésre, reggeli váci indulással és esti soproni érkezéssel kell számolni, a tervezett útvonal Szobon, Párkányon, Révkomáromon, Vámosszabadin, majdnem-Győrön, Héderváron, Mosonmagyaróváron és az osztrák szegleten keresztül vezet Fertődig, onnan a tóparti úton a hűség városába.

Jó dolog a Duna, meghatározza az útvonalat. Fél hatkor indulunk Vácról, Szobig a már megénekelt, ismert minőségi egyenetlenségeket felmutató kerékpárúton jutunk el, kezünk a reggeli hűvösben ledermed, de a szobi kis bolt előtt már melegen süt a nap. Hét óra van, rövid reggeli, fél nyolckor áttoljuk a kerékpárokat a szobi vasúti hídon az Ipoly felett, megyünk másfél kilométert a gáton. Óvatoskodunk az országútikkal, de felesleges, a gát döngölt agyagfelülete aszfaltsimaságú. Helembától Garamkövesdig a mi Duna-kanyarunkkal vetekszik az út szépsége a folyam és a sziklák közé szorítva. Párkányban gyors, hirtelen eltévedés, a központ gyalogosutcája vezetett volna jó irányba, nekünk most ehelyett hatalmas kitérőt kell tenni az elkerülőn, végül is fél kilenckor hagyjuk el a városkát Révkomárom irányába a 63-as úton. A tervezett, elvileg lehetséges, tizenkét órás vámosszabadi érkezést most már nyíltan ejtjük magunkban, reálisabb a délután egy óra. Innen az száz kilométer, a huszonötös–huszonnyolcas átlag a sima úton tarthatónak tűnik, de minden közbejöhet még, evés, ivás ellenszél.

Az út príma, a forgalom mérsékelt, a nap süt, az északi szél néha északnyugatiba fordul, erőteljes pöffök hátráltatják a haladást. Valamikor szakaszokban hozzányúlhattak ehhez az úthoz, néhol egészen provinciális a vonalvezetése, néhol pedig iszonyúan unalmas autópálya-ívek, végtelen nyárfasorokkal, elsősorban a falvakat kikerülő szakaszokon. Dunamocsi élelmiszerboltban kis feltöltődés, ezután az országút párhuzamosan fut az árvízvédelmi töltéssel. Magyar viszonyokhoz szokva, gyanakodó szemmel méregetjük a töltéskoronán ki-kibukkanó aszfaltburkolatot, de miután azon országútikkal jönnek szembe a vasárnap reggel Révkomáromból kirajzók, mi is átállunk az új nyomra.

Döbbenetes! Ez nem a felsőgödi kerékpárút-szakasz a két leaszfaltozott kocsinyommal, nem is a sződligeti betontáblás döcdöc. Három méter széles, makulátlan aszfalt, asztallapsimasággal, vágtatni lehet rajta. A Freikörperkultur itt is hódítani látszik, anyaszült meztelenül teker szembe egy barna test, Révkormárom felé görkoris lány csapatja.

Gyorsan feltűnnek a város tornyai, a kerékpárút a Vág hídja előtt beletorkollik a 63-asba. Búcsúzóul még kapunk egy kerékpárosoknak szóló útbaigazító táblát Medve felé, ettől oktalan remény ébred bennünk, hogy a városon túl folytatódik a kerékpárosparadicsom. Révkomáromot országúton Nagymegyer felé elhagyva látjuk is a távolban a töltésen megvillanó bicajokat, egy itt általános Hoffer-benzinkútnál megkérdezem a pultoslányt, hogy van-e kerékpárút a gáton, széles mosollyal tudatja, hogy igen, van, ezen a földúton kell áttolni a bringákat a gáthoz.

Át is toljuk, nem kellett volna! A töltésen aszfalt nincsen, csak murva, azon döcög néhány kerékpáros. Ez nekünk nem pálya, irány vissza az országútra, megint vesztettünk húsz percet, mindjárt dél van. Végtelenül unalmas úton tekerünk tovább, huszonnyolccal-harminccal, az egyórás vámosszabadi érkezést is feladtuk, délután két óra az új cél. Tanynál végre elfordulunk balra, hirtelen változatossá válik a táj, facsoportok, legelők, erdők, apró falvak, kanyargós, izgalmas út. Nem értem a helyzetet, Magyarországon egy ilyen fontosságú út tele van kátyúval, javítással, kereszt- és hosszirányú repedésekkel, ez itt meg olyan, mintha tegnap építették volna. Áthaladunk Komáromfüssön és Csicsón, Kulcsodon mohó folyadékpótlás a kocsmában, gerinc- és ülepellenőrzés, még minden rendben van, nem billegünk, mint a keljfeljancsi, fájdalom sehol. Medvére érünk, a kitáblázás némi zavart okoz, jobbra kell Mad’arsko felé menni, balra pedig tovább, Bős felé, a fejünkben lévő térképpel ez ellentétes, Magyarország innen balra van. Tábla szerint haladunk, a falun át ráhajtunk egy emelt szintű elkerülőútra, megoldódik a rejtély, a bősi utat felülről keresztezzük és máris előttünk van a Duna-híd impozáns vasszerkezete. Kicsit szűkebb itt a Duna, a folyamszabályozásoknak köszönhetően egyenes. A sok szántóföld és síkság után felüdülés itt a magasságban gurulni. Két óra van, megtettünk száznegyven kilométert.

A vámosszabadi határátkelő romjai nyilván az országimázst akarják erősíteni, egy függőleges lámpaoszlop sincsen, mindent benő a gyom, az eddig príma aszfalt átvált repedezettbe, szemcsésbe, gumigyilkolóba. De ez mind semmi, az autók száma hirtelen megötszöröződik, nem értem, honnan kerültek elő hirtelen. Kétszer tűnik fel biciklis irányt jelző zöld tábla, mind a kétszer befelé mutat a susnyásba, ahol semmiféle út nincsen. Ennek megfelelően a főúton előkerül egy kerékpározást tiltó tábla, kicsivel később egy lovaskocsik és traktorok haladását tiltó. A következő variáció a „mercitábla”, amely azonban a célforgalmat lehetővé teszi. Mivel mi célforgalomban haladunk, nem kell tartanunk retorziótól. A legutóbbi kerékagyas cikkünk jár az eszemben, ahol a közútkezelő kéri a kerékpárosokat, hogy adjanak hírt az ellentmondásos, vagy felesleges táblákról. Hát akkor mi itt most hírt adunk.

Győr-Sárás, elágazás a Szigetköz felé, az elágazásban rövid, lefekvős pihenő. Gyors számolás, Fertődig még száz kilométer. Fél három, az éhség jön. A Hédervár felé vezető úton iszonyú a forgalom, szerencsére van kerékpárút. Az állapota kritikán aluli, így reggelre sem érünk Sopronba, el is határozzuk, hogy átnyergelünk az autóútra, a várható ökölrázások és dudálások dacára. Ekkor azonban feltűnik a La Perla, ahol a következő háromnegyed órában éhünket elverhetjük.

Étkezés után kissé optimistábban állunk a kerékpárúthoz is, innen kissé javul a minőség, naná, az első szakaszt hagyhattuk magunk mögött, ami bizonyára az első kerékpárút volt Győr térségében, húsz évvel ezelőtt, megértjük. Sikerül 28-as tempót felvenni, kissé konfliktusos a helyzet, gyakori az oldalváltás, településeken belül a járdával közös szakaszok. Igazán családi programokra alkalmas infrastruktúra, helyváltoztatásra, utazásra kevésbé. Ez itt elvileg a 6-os EuroVelo út, ez fog átfutni a budapesti rakparton is, valamikor a beláthatatlan jövőben, ez az út esik szanaszét Vácon és térségében. Vigyáznunk kell, ahogy Szlovákia elorozza Záhony elől a vasúti tranzitforgalmat Ágcsernyőnél, ugyanúgy fogja átcsatornázni magához a kerékpáros-tranzitforgalmat, kiváló, hosszú, egységes utakkal, ahogy a Révkormárom előtti szakaszon láthattuk. Ezzel a gazos szélű, egy méter széles, spórolós vacakkal nem fogunk labdába rúgni. Kerülgetjük tovább a flakonmotoros kisgyerekeket, csalinkázó családokat. Hédervár felé ritkul a forgalom és javul az útminőség, Halászinál megtekintjük az ország legszebb, leghangulatosabb autóbuszváróját. Mosonmagyaróvár előtt kiváló az út.

Fél hat van. Bármennyire is vonzóak a móvári árnyas utcák, barokk házsorok, tepernünk kell tovább, irány a halálút Csorna felé, szerencsére vasárnap van, kamionok nincsenek. Tíz kilométer Jánossomorjáig, nyílegyenes, hullaunalmas út, erős forgalommal, egy benzinkútnál mindenfélét iszunk, mindegy, hogy mit, már semmi sem jó, semmi sem elég. Kissé nyomódik a hangulat, fáj minden kerékpárral érintkező és nem érintkező testrész. Kétszáz kilométer körül járunk. Eltörik a bal pedálomon a műanyagklipsz, azannya, régi Shimano 105-höz való színben, nehéz lesz a pótlása.

Jánossomorja előtt a Leier térkőburkolatgyár rossz tréfája vár. Amint a pokolba vezető út jószándékkal, a Jánossomorjára bevezető kerékpárút a Leier-gyár különböző formájú termékeiből kirakott minta-útburkolatokkal van kikövezve. Tréfának rossz, kerékpárnak rossz, el is hagyjuk az utat pánikszerűen. Jobbra elágazunk, hét kilométer az osztrák határ. Ott három falun haladunk át, forgalom alig van, végig széles, elsőosztályú kerékpárút. A határ nem csak közigazgatási, hanem mentalitásbeli váltás is: eltűnnek a légvezetékerdők, a falvakban kétoldali, hiánytalan gesztenyafasor, zártsorú, egységes utcakép, nyírott gyep mindenhol. Pomogynál nem csak az útburkolatváltásról lehet észrevenni az ismét átlépett határvonalat, hanem arról is, hogy ismét égig ér a gyom.

Alkonyba fordult az idő, élénkülnek a szúnyogok, az utak felett felhőben rajzanak valami rovarok. Orrot, szájat, szemet becsukni! Baloldalon van valami kerékpárút-szerűség, hatalmas repedéseket látni rajta innen is, egy bekötőútnál szemrevételezzük, klasszikus tektonikai törések szabdalják, lemondunk a használatáról. Fertődön a kastély főbejáratával szemben érkezünk meg. Kétszázötven kilométert tettünk meg eddig, húsz még hátravan, erős gerincfájdalmak. Éhséget nem érzek, de ez lehet csalóka. A délelőtti vidámság már odavan, szófukaron tekerünk, néha elrágcsálunk, egy-egy rovart. A Hanság peremén a 85-ös úttal párhuzamosan végigfutó utat választjuk természetesen, meglepetésünkre végig kerékpárút van mellette, a településeken kiterelnek minket (nagyon helyesen!) a közútra, kerékpár piktogramokkal megerősített közös útfelületre. A táj erős redőket vet, véget ér az eddigi síkság, föl a dombra, le a völgybe, baloldalon meredek, erdős domboldal, jobboldalon néhol kilátás a Fertő-tóra. Világítás már csak annyi van, amennyi alkonyfény az eget szeldeső kondenzcsíkokról visszaverődik. Az út makulátlan, de Sopron előtt röviddel eltér Fertőrákos felé, mi pedig a közvetlen Sopronba bevezető utat választjuk. Vég nélküli emelkedő kezdődik egy erdős völgyben, minden egyes kanyarnál újabb emelkedő szakasz bukkan elő. Elképzelem, hogy ez az út egy hágó után egyszercsak lejtőbe vált és berongyol Sopronba, de ez az élmény kimarad. Elérjük az út tetőpontját, mögötte rögtön egy soproni utca, épülőfélben lévő házakkal. A Hűség Városának egy újabb topográfiai érdekessége világosodik meg: a város egy fennsíkon terül el, melynek a Fertő felé egy kis fodros pereme van, ezért nincsen hová begurulni.

Kettőszázhetvenöt kilométer után véget ért az út, fél tíz van. Sötét lett, didergünk, étvágytalanok vagyunk, ez már a fáradtság eredménye, ezen csak az alvás és a forró zuhany segít. Mosonmagyaróvártól négy órát, Vámosszabaditól hét és felet, Váctól tizenhatot jöttünk, tizenhét kilométeres átlagsebességgel. Egy érdekesség még marad a nap lezárásául: a VUK (Vasút melletti Új Kollégium) felé tekerve még elhúz mellettünk egy sárga-zöld Ventus-motorvonat, Sopronkeresztúrról jön, Pozsonyligetfalura tart, REX-akárhányas viszonylattáblával. Nagyon-nagyon nemzetközi kontextusba került itt a vasút, mikor fog vonat járni Nagyváradtól mondjuk Kassára?

* * *