Közbeszerzés stratégiai vasúti átjárhatósági tanulmányra

Joó Ferenc   ·   2018.04.24. 11:15
brns-400

Április 18-án jelent meg a Közbeszerzési Hatóság honlapján az NFM felhívása egy  olyan stratégiai tanulmány elkészítésére nyílt eljárású, nemzetközi közbeszerzés keretében, amely Budapest – mint az ország vasúti forgalmában megjelenő szűk keresztmetszet – átjárhatóságának javítását kell vizsgálja. A dokumentum a Budapest Rail Node Strategic Development Study (BRNS), azaz a Budapesti vasúti központ stratégia fejlesztési terv címet viseli majd.

A kiírás szerint a magyarországi kötöttpályás közlekedés szempontjából a 2015. évben 1,75 millió lakosú Budapest a fő szűk keresztmetszet, melynek legfőbb indoka, hogy mind a három magyarországi törzshálózati folyosó egyetlen vasúti hídon keresztezi a Dunát. A nyertes ajánlattevő által készítendő BRNS célja, hogy ezen szűk keresztmetszet feloldásának módját stratégiai jellegű dokumentumban jelölje ki (Európai Uniós szabályozási környezettel rendelkező település vasúti és közlekedési koncepció kidolgozása), amely egyben tartalmazza a nagy távolságú és a városi közlekedés kapcsolódási pontjait (regionális és országos forgalmi hálózati modellen alapuló országos forgalmi vizsgálat), valamint üzemeltetési és vagyongazdálkodási koncepciót is.

A részvételi felhívás alapján a tanulmánynak – a nyilvánosságra vonatkozó kötelező elemeken túl – az alább felsorolt tevékenységek eredményeiből, folyamatosan kell létrejönnie:

 

1. Elemző fázis

  • indító jelentés (min. 50 000 karakter)
  • hipotézisek gyűjtése (min. 500 db)
  • a hipotézisek csoportosítása
  • elemzés
  • a diszkontinuitások típusainak azonosítása
  • a SWOT elemzés alapul vételével célok azonosítása
  • az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet 7. §-a által előírt tematika kidolgozása és benyújtása ajánlatkérő részére

 

2. Tervező fázis

  • a Duna keresztezési lehetőségeiről szóló döntés kritériumainak meghatározása
  • döntési javaslat a Duna átjárhatóságának kapacitásnövelése kérdésében (min. 3 változat), a legelőnyösebb Duna-keresztezés kiválasztása
  • az üzemeltetési koncepcióról szóló döntés kritériumainak meghatározása
  • döntési javaslat az üzemeltetési koncepcióra vonatkozóan
  • gazdasági hozzáadott értéket növelő intézkedések beazonosítása- a tanulmány végleges változata (min. 500 000 karakter)

 

A felhívás mellett elérhető, angol nyelvű ajánlattételt segítő dokumentumtól azt várja a minisztérium, hogy a külföldi cégek érdeklődése is ráirányul a felhívásra. Az ajánlatok benyújtásának határideje 2018. június 12-e. Az elbírálásnál az ár nem az egyetlen odaítélési szempont, az összes kritérium azonban kizárólag a közbeszerzési dokumentációban került meghatározásra. Viszont az ár hatvan százalékos súlyozással kerül majd beszámításba az értékelés során. A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötéstől számított tizenhét hónap áll majd rendelkezésére a Rail Node tanulmány elkészítésére. A projekt utófinanszírozású, az Európai Unió és hazai költségvetés fizeti a díj teljes összegét, nyolcvanöt százalékban az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz által.

A déli összekötő hísra ki lehet tenni a megtelt táblát<br>(fotó: Vörös Attila)

Úgy tűnik, a választást követően hosszútávú, stratégiai munkába kezdett az NFM, ami már csak azért is helyeselendő, mert igazán komoly szakmai előkészítő munka révén kívánják a jelenlegi budapesti szűk vasúti keresztmetszetet felszámolni. Az ajánlattételt segítő dokumentumból ugyanis az is kiderül, hogy a tanulmány a szorosan vett infrastrukturális fejlesztés mellett kell, hogy támogassa a fenntartható közlekedést, elvárják tőle, hogy hatására csökkenjen a közlekedés környezeti terhelése mind országos, mind város szinten, az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszaszorítása által járuljon hozzá a klímavédelemhez is. Mindemellett persze a városi élet minőségének javulását is várják a tanulmány alapján majdan megvalósítandó fejlesztésektől minisztérium szakemberei.

Ez mind-mind megannyi nemes cél, de mi azért tudjuk, hogy egy pályázat kiírásánál, különösen ha annak költségét javarészt az EU állja, kötelező elemként kerülnek bele mindezek a célkitűzések. Arra azonban kíváncsiak vagyunk, hogy mit tudnak majd a tervezők kihozni egy ilyen lehetőségből. Az mindenesetre előírás, hogy az elkészítendő anyag támaszkodjon a meglévő stratégiai dokumentumokra (például Nemzeti Közlekedési Stratégia, Balázs Mór Terv, Budapesti Egységes Forgalmi Modell, V0 előkészítő tanulmány, a Kelenföld–Ferencváros vasúti összeköttetés fejlesztési terve, Budapest 2030 hosszú távú fejlesztési koncepció).

A fentieken túlmenően az anyag leendő elkészítőinek vizsgálniuk kell a nagyvasúti hálózat és a városi vasúti rendszer kapcsolódási lehetőségeit, a HÉV-vonalak jobb integrálását a MÁV hálózatába, továbbá, hogy mely hálózati elemeket milyen célra érdemes majd használni (helyi, regionális, nemzetközi, személyforgalom vagy áruszállítás), milyen fenntartási igényei lesznek a leendő új infrastrukturális elemeknek, illetve a kialakítandó hálózaton használt járművek üzemeltetési koncepcióját is ki kell dolgozzák.

Bár a készítők kezei nem lesznek megkötve, esetleges egyéb lehetőségek mellett feltétlenül kell azt is vizsgálniuk, hogy reális-e a jelenlegi Duna-híd és kapcsolódó hálózati elemek fejlesztése, egy új Duna-híd és a hozzá vezető vonalak megépítése, vagy a korábban felvetett V0 megépítése. Előírás az is, hogy a tanulmány vizsgálja a kapacitásbővítés alternatíváinál a Liszt Ferenc repülőtér vasúti kapcsolatára vonatkozó hatásokat is.

Amennyiben gyorsan eredményt lehetne hirdetni a tenderen, akkor is legkorábban 2019 végére készülhet el a BRNS, amelynek költségét az NFM nem tippelte meg, a részvételi felhívásban várható költségként ugyanis egy forintot adtak meg. A tanulmány így a 2021-2027 közötti EU-s pénzügyi ciklusban finanszírozható nagyprojektet alapozhat meg, másképp fogalmazva legkorábban öt–tíz év múlva lehet számítani arra, hogy valamilyen beruházás elkészüljön, de legalább elinduljon a fejlesztés a budapesti vasúti szűk keresztmetszet felszámolására.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek