Szépen alakulnak a délvidéki állomások

Tripolszki Dalibor   ·   2022.02.10. 12:00
220210_delvidek_01

Szinte megállás nélkül dolgozik a Szabadka–Horgos(–Szeged) vasútvonal szerbiai szakaszának újjáépítésén az orosz kivitelező. Ezúttal Hartmann-kitérőnél és Palicson néztünk szét.

Előzőleg a karácsonyi és újévi leállás idején tekintettük meg az átépülő vonalat. A pihenő azóta véget ért, az RZD International emberei januárban újult erővel vágtak neki a munkálatoknak, ennek köszönhetően a pálya és az állomások szinte napról napra más képet festenek.

Hartman-kitérő (Javna skladišta) megállóhelynél már áll a várakozóhelyiség épülete, a peron is jó ütemben épül. A megállónál lévő vámudvar iparvágánya is be van már kötve a folyóvágányba, kivétel nélkül 60-as sínekből készült betonaljas kitérőkkel. Ott jártunkkor a 120 méteres hosszúsíneket illesztették helyükre a kivitelező szakemberei. Meglepetésként hatott, hogy a valamikor szebb napokat látott Sever villanymotorgyár iparvágányát is újra bekötik a nyíltvonalba, hiszen ezen a szakaszon évtizedek óta nem volt fogalom. Ez némi reményre adhat okot: talán vannak  valamiféle tervek a gyárral vagy annak környékével kapcsolatban. Nem mellékesen ameddig a szem ellát, a felsővezetéktartók is fent díszelegnek az oszlopokon.

Jó ütemben halad a munka Palics állomáson is. Az összes kitérő összeszerelve a helyén van, a leendő négy vágányból kettő majdnem kész. Az állomásépület felújítása is szépen halad, már az új tetőcserép  fedi az indóházat. A gyalogos aluljáró, a liftaknák, a peronokhoz vezető lépcsők is rohamtempóban készülnek, valamint a zajvédő fal oszlopai is a helyükön vannak.

Tekintsék meg a szerzőnek a munkálatokról készített fotógalériáját!

Képaláírások:

1–2. kép: Hartmann-kitérő megállóhely peronja és a várakozóhelyiség épülete

3.: A Sever iparvágányának kiágazása

4.: A vámudvari kiágazás Szabadka felőli kitérője

5–6.: A hosszúsínek beillesztésének mozzanatai

7.: A vámudvar kapuja, ezen keresztül csatlakozik az iparvágány a nyílt vonalhoz

8–9.: Újabb hosszúsínek várják, hogy beépítsék őket

10.: Drótra várva

11.: Az iparvágány Horgos felőli kiágazása

12.: A nyíltvonal Palics felé tekintve

13.: Időközben az aláverőgép is megérkezett

14.: Palics állomás bejárata Szabadka felől

15–18.: Készülő peron, lépcső, liftakna

19–20.: Szépülő állomásépület

21.: A zajvédő fal oszlopai

22.: Két vágány a négyből

23.: Hajdújárás felé nézve is jót mutat a még „nyers” vágány

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek