Szorosabb együttműködés jöhet létre Lengyelország és a Baltikum között

iho/vasút   ·   2022.06.09. 15:00
lengyel_teherpalyaudvar

Az Ukrajnában zajló háború okán kialakult helyzet megerősítheti a Lengyelország és a balti országok közötti kooperációt a nemzetközi intermodális útvonalak kialakítása terén.

A lengyel nemzeti vasút PKP teherfuvarozási ágaként üzemelő PKP Cargo kereskedelmi igazgatója, a vasúti szakmában húsz, az intermodális szállításban pedig tizenöt éve dolgozó Halina Bajczuk elmondta: nagyobb mértékű együttműködésre van szükség. Ezzel egyidejűleg rámutatott arra is, hogy néhány alapvető probléma továbbra is megnehezíti a régió intermodális fuvarozását. A szakember felel a vállalat ügyfélszolgálati tevékenységéért és az új üzleti projektek kidolgozásáért, különös tekintettel az intermodális szállítási piacra, belföldön és nemzetközi szinten egyaránt.

Az ukrajnai helyzet miatt leállt a Litvániába tartó és onnan induló közvetlen áruszállítás. A tranzit tehervonatok Lengyelországon keresztül haladnak. Mivel ennek következtében a lengyel kikötők zsúfolttá váltak, a litván kikötők és terminálok váltak az ukrán export egyik fő átjárójává. Bajczuk úgy véli, az ellátási láncok fenntartása érdekében kénytelenek együttműködni, ennek a kényszernek azonban nincs negatív tartalma. A szakember szerint Lengyelországnak, Litvániának és a többi balti országnak közös jövője van a Skandináviát Dél-Európával összekötő újabb szállítási folyosók létrehozásában, aminek nem szabad túl sok időt igénybe venni – a teljes hálózat lehet, hogy már tíz év múlva kiépülhet. Habár a Baltikum kis piacokat jelent, mégis rengeteg lehetőség áll az intermodális szállítás előtt. A nemzetközi útvonalak fejlesztése számos lehetőséget teremt mindenkinek a régióban, még az olyan gondok ellenére is, mint a szükséges infrastruktúra alacsony mennyisége. Ezt a problémát viszont kezelni lehet szorosabb együttműködéssel és partnerségekkel.

A kereskedelmi igazgató elmondta: a potenciál megvan, néhány alapvető kérdés azonban még megoldásra vár. A Lengyelországot és a balti államokat 870 kilométer hosszan összekötő Rail Baltica nagysebességű vasúti projekt – melynek villamosítási tenderét épp a napokban írták ki – az első lépés a Baltikumnak az európai vasúthálózatba történő bekapcsolásához. Ez azonban nem biztos, hogy elég lesz. A balti vasúthálózat még a szovjet szabvány szerinti, 1520 milliméter széles nyomtávval épült ki. Viszont mióta a Baltikum már elsősorban Nyugat-Európa felé orientálódik, elengedhetetlenné vált a szabványos európai normál nyomtávú infrastruktúra, ezt az ügyet nagyon fontos figyelembe venni. Litvánia pedig máris ebbe az irányba mozdult el, azt kérve, hogy a klaipedai kikötőbe vezető vasútvonalat az uniós szabványok szerint vegyék fel a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T). Ezeknek az elméletileg kisebb, gyakorlatilag azonban hatalmas infrastrukturális szűk keresztmetszetek felszámolásával a Baltikum Lengyelországgal együttműködésben új szerephez juthat az európai vasúti árufuvarozásban – adja hírül a Rail Freight.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek