Sztrádatervek Románia felé

iho   ·   2013.08.29. 11:29

Martonyi János külügyminiszter hivatalos közleményt adott ki a Magyar Köztársaság és Románia között a Szeged–Makó–Csanádpalota–Nagylak (Nădlac)–Arad, valamint a Szolnok–NagykNagyszántó (Santăul Mare)–Kolozsvár közötti autópálya-kapcsolat létesítéséről, illetve az erről szóló megállapodás kihirdetésének hatálybalépéséről – számolt be a TTG hírlevele. 

Románia tavaly rekordévet zárt az átadott autópályák hosszának tekintetében, mivel összesen 140 kilométernyi autósztrádát sikerült átadni. 2011-ben eredetileg mintegy 125 kilométernyi autópálya átadását tervezték, de csak mindössze 70 kilométerre futotta (ebben szerepelt az A1-es sztráda Arad–Temesvár 32 kilométeres szakasza is). Az A1-es sztráda egyébként (Nagylak–Arad–Temesvár–Lugos–Déva–Szeben–Piteşti–Bukarest–Konstanca) a páneurópai 4-es folyosó része. A tervek szerint ez a sztráda teljes egészében 2016-ra készülhet el. Románia 2012 végére összesen 530 kilométer autópályával rendelkezett. A 2013-ban átadandó szakaszok között szerepelt a Szászváros–Szeben (82 kilométer), az Arad–Nagylak (38,8 kilométer), valamint a Berettyószéplak–Bors (64 kilométer) pálya, de e terv 100 százalékos megvalósulása a különböző csúszások és szerződésbontások miatt még bizonytalan. 

Idén tavasszal ugyanis elvi megállapodás jött létre Románia és az amerikai Bechtel vállalat között az észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó szerződés végleges felbontásáról. Románia tíz éve kötötte meg az amerikai óriásvállalattal a Bors–Kolozsvár–Marosvásárhely–Brassó nyomvonalon haladó, 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó szerződést. A beruházás értékét eredetileg 2,2 milliárd euróra tervezték, de utólag kiderült, hogy ez a szám mélyen alulbecsült volt. A szerződés felbontása után a pálya első, Kolozsvár és a magyar határ közti szakaszát, amelynek egyes részein a munkálatok mintegy 40 százaléka elkészült, koncessziós partnerek bevonásával próbálják befejezni. 

A következő években nem épül meg az észak-erdélyi autópálya Székelyföld közelében haladó Torda–Brassó szakasza, helyette az Európai Unió által finanszírozott dél-erdélyi sztrádával létesítenének gyorsforgalmi összeköttetést Torda és Szászsebes között. A másik Székelyföldet érintő autópályát, amely Marosvásárhelyt – a Gyergyói medencén keresztül – a moldvai Jászvásárral (Iași) kötné össze, a magánszféra bevonásával, PPP konstrukcióban építenék meg, de ennek határideje még nem ismert.

Az Európai Bizottság idén májusban hagyta jóvá, hogy a Torda és Szászesebes közötti 74 kilométeres autópálya-szakaszt, amely az észak-erdélyi és a dél-erdélyi sztrádát köti majd össze, a Közlekedési Ágazati Operatív Program keretében az Európai Unió strukturális alapjaiból finanszírozzák. Ez azt jelenti, hogy a megépítését 85 százalékban az EU, 15 százalékban pedig a román közlekedési minisztérium finanszírozza.

A tervek szerint az észak-erdélyi sztrádát – amely eddig azért nem kaphatott uniós finanszírozást, mert a román kormány versenytárgyalás nélkül ítélte oda az amerikai cégnek a kivitelezés jogát – szakaszonként építik majd meg. Mindegyik szakaszra külön pályázatot írnak ki, ami immár az európai uniós források lehívását is lehetővé teszi.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közút Infrastruktúra

Újra van győztese az észak-erdélyi autópálya építésének, talán most már elkészül a hiányzó tizenhat kilométer Aranyosgyéresnél

MTI/iho   ·   2022.08.09. 17:20

Az osztrák Strabag és a német Geiger romániai leányvállalatainak a konzorciumát hirdette ki győztesnek a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság az észak-erdélyi A3-as autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely közötti hiányzó szakaszának a megépítésére kiírt pályázaton.