Szűk keresztmetszet a holland–német határon, másfél évig

iho/vasút   ·   2022.09.14. 09:00
sbbcargoint_teher

A DB Netze az Emmerich és Oberhausen közötti szakaszon építi ki a harmadik vágányt 2024 novembere és 2026 májusa között, korlátozva a vasúti kapacitást.

A nyolcvan hétig tartó munkálatok okán kevesebb vonat lépheti át a holland–német határt. A szakasz ráadásul húsz hétig teljesen ki is lesz zárva a vasúti teherforgalom elől. A harmadik vágány létrehozása miatt, mely még 2016-ban kezdődött meg és várhatóan tíz évig tart, már eddig is számos kapacitási korlátozást kellett bevezetni a nemzetközi útvonalon. Habár az ideiglenes korlátozások időszakait az adott országok infrastruktúra-kezelői figyelembe veszik, folyamatosan még sosem volt érintve olyan hosszan, mint a 2024–2026 közötti időszak.

A holland infrastruktúra-kezelő ProRail a 2025-ös menetrendre érvényes kapacitásstratégiájában változóan egyvágányú rendelkezésre állással és a nemzetközi vasúti forgalom teljes kizárásával fogja kezelni az Emmerich és Oberhausen közötti harmadik vágány építése miatt 2024. november elején életbe lépő és 2026. május végéig tartó, nyolcvan hetes ideiglenes kapacitáskorlátozást. Az érintett időszakra a ProRail csak azokon a kitérő útvonalakon tervez munkálatokat, melyeken ésszerűen szükségesek vagy amelyek nem okoznak további hatást, a lehető legtöbb munkát átütemezik a nyolcvan hetes időszak elé vagy utánra.

A ProRail azt is ígéri, hogy a kapacitáskorlátozások legfeljebb egy-egy hétvégén érintik majd az elkerülő útvonalnak számító Kijfhoek–Venlo, Kijfhoek–Bad Bentheim és egyéb más irányokat. Azt is vállalták, hogy kiadják az úgynevezett Korridorkönyv adaptált verzióját a 2024 novembere és 2026 májusa közötti időszakra. A ProRail alapelve az, hogy a DB Netz építkezési igényeire és a ProRail szükséges projektjeit számba véve a lehető legtöbb forgalmat fenntartsák, ami biztos, hogy kevesebb lesz, mint normál körülmények között.

A RailGood ipartestület igazgatója, Hans-Willem Vroon szerint húsz hétnyi teljes kizárással kell majd számolni, ez napi 75 tehervonat közlekedését teszi kockára 2024 novembere és 2026 májusa között. Meglepődését fejezte ki azonban azzal kapcsolatban, hogy a közlekedési stratégia a személyszállítást figyelembe veszi, a teherfuvarozást viszont nem.

Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy bár a pályahálózat-működtetők ígéretet tettek arra, hogy a határ mindkét oldalán figyelembe veszik a munkálatok időszakait, például a vonatok terelése során nem végeznek karbantartást, a közelmúlt azt mutatta, hogy ez nem mindig valósul meg. Az építési és karbantartási munkálatok ugyanis nem mindig tudják tartani a határidőt, ennélfogva átfedhetik egymást – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünkön az SBB Cargo International egyik nemzetközi tehervonata halad a németországi Emmerichnél. Kép forrása: Wikipedia/railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

InnoTrans 2022, második nap

iho/vasút   ·   2022.09.22. 15:00

Kétévnyi kihagyást követően megkezdődött az idei berlini vasúti szakkiállítás és -vásár. A szerdai paletta részét alkotta a Stadler walesi Flirtje, a Tatravagónka farönkszállító kocsija, valamint a Plasser & Theurer pályakarbantartó járműve.