Tovább négysávosodhat a 37-es főút

iho/közút   ·   2020.06.29. 15:00
400px_37esut

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a napokban tette közzé a nyílt eljárású tendert, melynek köszönhetően a Zemplén kapujánál található Szerencs városa is bekapcsolódhat a gyorsforgalmi úthálózatba. A Miskolc határánál, a 3-as főúttól a sátoraljaújhelyi országihatárig vezető 37-es főút bő nyolc kilométerén, a gesztelyi/hernádkaki körforgalomig már 2007 novembere óta négy sávon lehet közlekedni. A Szlovákia felől és felé haladó nemzetközi kamionforgalom okán zsúfolt, gyakori balesetekkel sújtott út bővítésének folytatása azonban már több mint egy évtizede váratott magára.

Néhány éven belül a 37-es út gesztelyi körforgalomtól Szerencsig vezető szakaszán is kétszer két sávon, emelt sebességgel lehet majd közlekedni (kép forrása: mapio.net)

A projekt két részre oszlik. Az első során a főút a 8+444-es és a 27+182-es kilométerszelvények, vagyis a gesztelyi körforgalom és a szerencsi Tescónál található körforgalom között válik majd négysávossá. A kiírás szerint a 8+444-es kilométerszelvénytől a 25+788-asig (Bekecs, Béke úti kereszteződés) a meglévő útpálya jobb oldalát szélesítik majd ki, míg onnan tovább a főút mindkét oldalán fognak dolgozni. A 18,9 kilométer hosszú útszakaszon a burkolatot is megerősítik, melynek köszönhetően 11,5 tonnára nő az engedélyezett tengelynyomás.

A beruházás során a meglévő gesztelyi egysávos körforgalmú csomópontot átépítik turbó típusú körforgalommá, három meglévő útkereszteződést (újharangodi, taktaharkányi és bekecsi elágazás) pedig egyszerű körforgalmú csomóponttá fognak átépíteni. Hat meglévő kishidat elbontanak, helyettük új műtárgyakat építenek.

A meglévő gesztelyi csomópont turbó körforgalommá épül át, a bő 18 kilométeres szakaszon három új körforgalmat létrehoznak, valamint a 37-es és 38-as főutak találkozásánál is létesül egy körforgalom (piros pöttyökkel jelölve)

A beruházás második részeként a 37-es és a 38-as főutak találkozásánál, a mádi Disznókőnél 11,5 tonnás tengelyterhelhetőségű körforgalmú csomópontot, valamint tengelysúlymérő állomást is létrehoznak, utóbbit a 37-es főút 35+795 kilométerszelvényénél, a jobb oldalon kell megépíteni. A körforgalmon kerékpárutat is át fognak vezetni: ebbe az új csomópontba csatlakozik majd be az egész Zemplén–Hegyalját behálózó kerékpárút egyik szakasza.

A négysávúsítás kivitelezésére a szerződés aláírásától számítva 26 hónap áll majd rendelkezésre a nyertes vállalkozásnak, a disznókői körfogalom és tengelysúlymérő állomás létrehozására pedig hét hónap.

A távlati cél a teljes 37-es négysávosítása, egészen a szlovák határig.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek