Továbbra is pénzügyi veszteséggel küzd a DB Cargo

iho/vasút   ·   2022.04.06. 15:00
dbcargo_kontenervonat

A német teherfuvarozó vasúttársaság a 2021-es költségvetési évet jelentős, 481 millió eurós (körülbelül 170 milliárd forintos) adózás előtti (EBIT) veszteséggel zárta.

Az anyacég Deutsche Bahn (DB) éves jelentése alapján a leányvállalat sötétpiros adatai éles ellentétben állnak a logisztikai testvérvállalat DB Schenker eredményeivel, ami az elmúlt pénzügyi évben 1,2 milliárd eurós (cirka 450 milliárd forintos) üzemelési nyereséget könyvelhetett el.

A DB Cargo utoljára több mint hat éve mutathatott fel pozitív, fekete számokat: a vállalat 2015 óta körülbelül két és fél milliárd euró (vagyis a mindenkori átlagárfolyamok alapján bő 800 milliárd forintnyi) veszteséget okozott az anyacégnek. Az utolsó mélypont a 2020-as év volt, amikor is 728 millió eurós (akkori árfolyamon bő 250 milliárd forintos) deficitet kellett elkönyvelniük. A DB Cargo élére négy évvel ezelőtt választották meg Sigrid Nikuttát. A deficitsorozat az ő vezetése alatt sem szakadt meg, viszont 2020-hoz képest 2021-re már több mint harminc százalékkal sikerült csökkenteni az éves veszteségeket. Többek között ezért is bízták a profi szakembernek számító hölgyre további öt évre a DB Cargónak a pénzügyi növekedés irányába vezető irányítását.

Ennek ellenére a vasúti árufuvarozási üzletág továbbra is veszteséges és aggodalomra ad okot a DB részvénypiaci elemzőinek. A DB éves eredményeinek bemutatása során arról számoltak be, hogy a DB Cargo tavalyi év első felében elért 200 millió eurós (bő 70 milliárd forintos) vesztesége csak a második félévben nőtt, miközben logisztikai szempontból mindig a pénzügyi év utolsó hónapjai a legjövedelmezőbbek. A DB Cargo vezetője tavaly tíz százalékos volumennövekedést célzott meg, a cég eredményei viszont ettől jelentősen elmaradtak: mindössze 6,3 százalékos növekedést ért el, ez 226,5 millió tonna áruforgalmat jelent. A közel 4,2 milliárd eurós (8,8 százalékos) forgalomnövekedés viszont már közelebb áll a célhoz. A tonnakilométerek mennyisége nyolc százalékkal emelkedett, a pandémiát megelőző szintet azonban ez sem éri el. Ezen felül a tehervonatok napi száma is majdnem öt százalékkal nőtt az éves kimutatás alapján.

A DB Cargo legfelsőbb vezetése elkötelezett a jobb és megbízhatóbb szolgáltatások, valamint a jelentősebb logisztikai szerepvállalás mellett, az egyeskocsi-rakományok mellett közúti szállítást is kínálva. A vállalat a tavalyi évben növekedési lehetőségeket talált, mivel számos fuvarozó csökkenthette szén-dioxid-kibocsátását a kombinált szállítási szolgáltatások igénybevételével. E tervek egy részét azonban meghiúsította a teherfuvarozók tavalyi, elhúzódó sztrájkja.

A DB vezérigazgatója, Richard Lutz a veszteség ellenére is elégedettségét fejezte ki a DB Cargo tavalyi fejlődésével kapcsolatban. Úgy véli, a leányvállalat jó irányban fejlődik, és egyre több ügyfél jelzi szándékát, hogy vasúton szállítaná az árukat. A szakember kiemelte a DB Cargo és a német állami posta között zajló tárgyalásokat, annak érdekében, hogy a DB Cargo vonatai még több levelet és csomagot szállíthassanak.

A DB-vezér szerint a legnagyobb gondot továbbra is az egyeskocsi-fuvarozás jelenti a DB Cargónak. A szegmens még mindig erősen veszteséges, Lutz azonban egyfajta reneszánszra és javuló eredményekre számít, beleértve a további automatizálást és digitalizációt. Viszont addig is további anyagi támogatásra van szükség a német államtól.

A DB számára nehéz azt meghatározni, hogy a DB Cargo mikor is válhat nyereségessé, különös tekintettel a koronavírus-válságot, valamint az Ukrajnában jelenleg zajló háborút követő bizonytalan piaci körülményekre. Az állami vállalat szerint azonban a cél továbbra is az, hogy a DB Cargo négy–öt éven belül ismét nyereségessé váljon. Az anyacég többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy a német vasúti árufuvarozó továbbra is jelentős piaci szereplő a főbb tengeri kikötőket (Hamburgot, Rotterdamot és Antwerpent) érintő konténerszállítás terén, valamint az olyan ömlesztettáruk szállításában, mint a szén, acél, építőanyagok, valamint vegyszerek – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek