Újabb körforgalom épült Zemplénben

iho/közút   ·   2021.11.05. 12:00
37_38_korforg_01

A biztonságosabb közlekedést lehetővé tevő csomópontot a 37-es és 38-as főutak találkozásánál, Tarcal térségében alakították ki.

A beruházás keretében megépült egysávos, négyágú körforgalom létrehozásán felül Szerencs felé 230, Sátoraljaújhely irányába pedig 160 méter hosszan cserélték ki a 37-es főút teljes pályaszerkezetét, a 38-as főút Tarcal irányába 115 méter hosszan újult meg, a Sárga Borház felé vezető út pedig nyolcvan méteren épült át. A 37-es főút mentén megújult a tengelysúlymérő állomás, a körforgalomnál pedig az ország közúthálózatában elsőként épült ki energiatakarékos „okos” közvilágítás. Az új tengelysúlymérő állomást a meglévő helyén építették újjá, kiemelt szegéllyel ellátott szigettel elválasztva a 37-es főút pályaszerkezetétől. A munkákat a főutak forgalmának állandó fenntartása mellett végezték, így az építés idejére mindkét főút érintett szakaszán jelzőlámpával irányított, félpályás forgalomterelést vezettek be.

A 37-es főút mentén kiépül egy háromszáz méter hosszú új, vegyes rendeltetésű út is, ami lehetővé fogja tenni, hogy a Mezőzomborra vezető 3614 jelű út és a 38-as főút között kerékpárral és mezőgazdasági járművel is lehessen majd közlekedni; az út elkészültével a mezőgazdasági gépek nem terhelik majd a főút forgalmát.

A körforgalommal biztonságosabbá vált a közlekedés a 37-es és 38-as főutak csomópontjánál (fotók: NIF Zrt.)

A közlekedők már szeptember elseje óta zavartalanul használhatják a körforgalmat, azonban mivel egy öntözővezeték kiváltása miatt a 37-es főút déli oldalán épülő vegyeshasználatú út kialakítása még nem fejeződött be, a csomóponton kívül a jövő év elejéig még további munkálatokra lehet számítani. A 38-as főúthoz való csatlakozás, és az út ehhez kapcsolódó körülbelül 150 méter hosszú szakasza az öntözővezeték kiváltását követően, 2022 első negyedévének végére készülhet el, így a teljes csomópont ezt követően helyezhető forgalomba. A hátralévő építési munkák a forgalom minimális zavarása mellett történnek, míg a munkagépek a forgalom által nem érintett munkaterületre ki- és behajtanak.

A beruházás a Kiemelt Társadalmi Igényeken alapuló közútfejlesztési (TIK) program keretében, hazai forrásból valósul meg nettó 742 millió forint értékben, a He-Do Építő Zrt. kivitelezésében.

A tarcali körforgalom létrehozása része annak a beruházásnak, ami a 37-es út Gesztely és Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszának folyamatban lévő négysávúsítását foglalja magában. A jövő év első negyedévében várhatóan át is terelik a forgalmat az 37-es új pályájára, ezzel egyidejűleg megkezdődik a meglévő pálya átépítése. A térségben több útfelújítási és -fejlesztési projekt zajlik: még idén elkészül a tokaji Tisza-híd felújítása, a tokaji kerékpáros kör kivitelezési munkálatai pedig jelenleg is zajlanak, jövőre pedig be is fejeződnek.

A 37-es és 38-as utak körforgalmának átadásán elhangzott: a kormány a közlekedési hálózatok folyamatos bővítése mellett kiemelt feladatának tartja a meglévő infrastruktúra állapotának javítását is, ezért több programban, jelentős részben hazai forrásból támogatja az utak felújítását. Az elmúlt évtizedben több mint hatezer kilométernyi útszakaszt tettek rendbe 755 milliárd forintból.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek