Tesztrepülésre indul minden idők legnagyobb űrrakétája
Megkapta a repülési engedélyt a világ legnagyobb űrrakétája, a SpaceX által épített Starship, amelyet a tervek szerint hétfőn bocsátanak fel első teljes tesztrepülésére Texas államból.
Megkapta a repülési engedélyt a világ legnagyobb űrrakétája, a SpaceX által épített Starship, amelyet a tervek szerint hétfőn bocsátanak fel első teljes tesztrepülésére Texas államból.
Legalábbis az első negyedévi, illetve ezen belül is a márciusi eladásokban.
A MÁV–Volán-csoport által létrehozott weboldal a május elsejétől érvényes vármegye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását és a megfelelő bérlettípus kiválasztását.
A közlemény szerint konvojban indul el huszonegy munkagép kedd reggel 9 órakor a szigetszentmiklósi közútkezelő mérnökségről rendőrségi felvezetéssel az M0-s autóút alacskai pihenőhelyére.
A bűncselekmény gyanúját megfogalmazó, az ügyészséghez benyújtandó bizottsági jelentés a Lech Kaczynski lengyel elnök ellen elkövetett merényletről, valamint a fedélzeten lévő többi 95 ember meggyilkolásáról szól.
Május elsejétől a pesti belvárosból átszállás nélkül lehet majd eljutni a Svábhegyre.
Az átfogó ESG stratégia célja, hogy a cég ökológiai lábnyomának csökkentése mellett felgyorsítsa a környezetbarát szállítási és logisztikai technológiákra való átállást.
És az Aeropark legújabb Centrumbuszát is a hatvani retrónapon. Mindkét kocsi gyönyörű lett!
A Deutsche Bahn a Kyllburg és Gerolstein közötti 24 kilométeres szakaszt nyítja meg újra a forgalom előtt.
Az AŽD Praha saját vasútvonalán hirdetett szépségversenyt, aminek válogatójára kétszáz hölgy jelentkezett.
Az építési munkák elkezdődtek, és előreláthatólag idén nyáron be is fejeződnek.
Autódiagnosztikai eszközökbe fektetni nem egy újabb felesleges hobbi.
A MÁV-Start ebben az évben is megrendezi az immár hagyományos és sikeres, nagy érdeklődésnek számító retró hétvégeket. A nagy sikerű tavalyi járműparádé után április 15-én a Volánbusz ismét megrendezi a Retró Napot, a buszközlekedés szerelmeseinek hatvani találkozóját. Az esemény fő attrakciója a kívül-belül teljesen felújított Ikarus 30-as bemutatása lesz.
A tizennégy új busz kilenc Budapestről induló távolsági vonalon áll forgalomba még áprilisban.