Egy lezárt, felújítás alatt álló hídról hullott törmelék a sínekre Poprádon
A felújítás alatt lévő műtárgy egyik tartógerendája megrepedt, a törmelék a sínekre hullott. A helyreállítás idejére a vasúti forgalom leállt Poprád és Igló között.
A felújítás alatt lévő műtárgy egyik tartógerendája megrepedt, a törmelék a sínekre hullott. A helyreállítás idejére a vasúti forgalom leállt Poprád és Igló között.
Június elsejétől meghosszabbított üzemidővel járnak a fővárosi metrók, amihez több mint negyven nappali és számos éjszakai járat menetrendje is igazodik.
Bár a CFR Călători pályázatot írt ki a gép nagyjavítására, egyelőre azonban nincs jelentkező a feladatra.
A Közlekedési Kultúra Napján kigördült a remízből a nagy kedvenc, a 3720-asra számozott prototípus egyirányú, házi csuklós villamos is.
Bár a változásokra reagálva tavaly olcsóbb árakkal tért vissza a Paks–Géderlak kompjárat, az ugyancsak a múlt évben átadott Tomori Pál híd elszívta a levegőt a közútpótló folyami átkeléstől.
Az Északerdő a LÁEV jelenéért és jövőképéért is felelős műszaki osztályvezetője Miskolc Város Napján vehette át az elismerést.
Már idén nyártól 131 jármű érkezik, most pedig további 869 busz beszerzésére írt ki tendert a MÁV-csoport.
Ezúttal Tiszavasváriban ment ki egy kacsákat szállító kamion egy személyvonat elé.
A CFR-től elmondták, munkálatokkal csak 2027 végére végezhet a kivitelező. A késésért a hegyeket és a Sebes-Köröst okolják...
A második világháború óta valószínűleg először repült az 1942 végéig a csendes-óceáni térségben japán légifölényt kivívó vadászrepülőgép 32-es típusváltozata.
A vállalkozások számára az egyik legfontosabb kérdés a megfelelő céges autók beszerzése. Legyen szó egyetlen járműről vagy kisebb flottáról, a döntés alapvetően két fő alternatíva között mozog: vásárlás vagy tartós bérlet. Bár sokan még mindig a tulajdonszerzést preferálják, az operatív lízing, azaz a tartós bérlet egyre népszerűbb megoldás a hazai kis- és középvállalkozások körében. De vajon melyik a jobb döntés? Nézzük meg a különbségeket!
A 2025-ös nyári szezonban is lehet utazni a MÁV-csoport növekvő népszerűségű, nemzetközi éjszakai járatával, az Adria intercityvel.
A kispályás foci sokaknak jelenti a hét csúcspontját. Kisebb pálya, gyorsabb játék, de éppolyan izgalmak, mint a nagy testvérénél, a nagypályás futballnál.
A ČD Cargo csaknem milliárdos veszteséggel zárta a 2024-es évet. A Cseh Vasutak Csoport befektetései rekord szintűek.
Nyár végére el is készül a Szlovákiát és Csehországot összekötő vasútvonal felújítása, a maximális sebesség 120 kilométer/órára nő.