Hírek
Rövidke KISS-karrier, honvédelmi törzs a közlekedés élén – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló március 16-ától március 22-éig.
Orom és Szabadka között már kész a pálya, hamarosan Zentáig jutnak – csak legyen elég kő!
Továbbra is gőzerővel zajlik a Szabadka és Zenta közötti vasútvonal felújítása. A vágánycsere szinte a végéhez ért: kevesebb, mint egy kilométernyi szakasz maradt a régi felépítményből.
Koronavírus: a törökök szájmaszk-alapanyagokkal segítenek
Egy Airbusnyi szállítmány érkezett Budapestre. A Wizz gépe leszállt Sanghajban, és onnan hoz, talán már holnap, egészségügyi felszerelést.
Orosz légitársaságokat is fenyeget a csőd
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások március 23-ától
Fordult egyet a vonatpótlás a 29-en, hétvégén nagyon figyeljen a 120a-n és az 1-esen is!
Mi (nem) jön még?
Jelentősen visszavágja a belföldi járatokat is a Cseh Vasutak.
Terv szerint halad a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút építése
A műtárgyak szerkezete már jórészt készen van, a Tisza-hídon jelenleg a védőbevonatok készülnek.
Pilóták a földön: interjú egy kényszerszabadságon lévő kapitánnyal
Vasutasok a koronavírus ellen harc frontvonalában az Egyesült Királyságban
Különleges munkarendet vezet be a Stadler szolnoki üzeme
Az egészségügyi veszélyhelyzetre tekintettel és a munkavállalók egészségének megóvása érdekében hozta meg a lépést a svájci cég szolnoki kocsiszekrény-üzeme.
Hegyeshalom kivételével leállt a határokon átívelő vasúti személyszállítás
A nagy kékség
Utasszállítók utasok nélkül, tele áruval: ezek nem szellemjáratok!
Koronavírus: csak minden harmadik konténervonat indul el
A hajóstársaságok a kapacitások közel felét már törölték. Felfüggesztett hatósági vizsgák. Ritkulnak az expresszek Csehországban. BUD: 5700 járattal kevesebb – „járványhírek” a közlekedés világából.