Kilenc használt mentőhelikopter érkezett Norvégiából
Ugyanúgy EC-135-ösök mint a korábban használtak, mégis minden szempontból jobbak a használt P2+-ok.
Ugyanúgy EC-135-ösök mint a korábban használtak, mégis minden szempontból jobbak a használt P2+-ok.
A Gefco, és az Airbus együttműködésével a repülőgépgyártó ellátási lánca még zöldebbé és környezettudatosabbá válik.
Jelentős fejlesztési program kezdődik a debreceni reptéren, ahol 2019-ben több, mint hatszázezren utaztak: tűzoltólaktanya, új pálya a tervekben.
Masszív beruházás, javuló szolgáltatás, nyugatias árak, de keleti kényelem – ez ma a Magas-Tátra.
Az utasok által érzékelhetően és látványosan újulnak meg a legforgalmasabb állomások az „50 megújuló állomás” programnak köszönhetően.
Tovább nőtt a látogatottság, egyre több külonvonatozást, rendezvényeket szerveznek a Kassai Gyermekvasúton.
December 31-én az iskolaszünet idején érvényes munkanapi menetrend szerint indulnak a járatok. Egyes vonalakon – ahol ezt a menetrendben is feltüntették – az ebben az időszakban jellemző kisebb forgalom miatt utazási szokásokhoz igazodó év végi menetrend van érvényben, illetve módosul néhány járat közlekedési rendje.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló december 23-ától december 29-éig.