Itt a pünkösd, újabb hosszú hétvége a vonatközlekedésben
Változik a közlekedési rend: június 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én, kedden pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.
Változik a közlekedési rend: június 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én, kedden pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.
Az első három CRRC által gyártott szerelvény hamarosan megérkezik hajóval az egyik európai kikötőbe, ahonnan a velimi próbapályára transzportálják szárazföldön.
Idén június 4-e és 7-e között zajlik Münchenben a logisztikai iparág egyik legnagyobb rendezvénye.
Namest volt a helyszín, Simon Péter alezredes vezetésével repültek a magyar hajózók.
A nyár folyamán a pénztárak leköltöznek az új aluljáróba, az épületet kiürítik, ezáltal teljesen megszűnik az erősen leromlott állapotú felvételi épület utasforgalmi, vasúti funkciója.
Bordeaux repülőterére repült át az Etihad Airways első Airbus A350-1000 szélestörzsű repülőgépe. Egyes információk szerint a vadonatúj, szinte „nullkilométeres” gépre hosszabb távú tárolás vár. De biztos ez?
Az orosz gyártó a dinamikus üzletfejlesztés terén érdemelte ki az oroszországi üzleti élet vezetője címet.