100a: kész egy nagyon fontos szakasz, ősszel folytatják a pályafelújítást

iho/vasút   ·   2021.06.19. 09:00
00_100a_vecses

Áprilisban kezdődött a ceglédi 100a vonal Vecsés–Üllő–Monor szakaszának felújítása. A munkálatok első ütemében Vecsés és Üllő között felváltva dolgoztak a két vágányon. A tervezett ütemezésnek megfelelően június 18-án befejeződött a kivitelezés. A második ütemben, augusztus végétől Üllő és Monor között folytatódnak a munkálatok.

Az első ütemben felváltva dolgoztak először az egyik, majd a másik vágányon Vecsés és Üllő között, hogy a vasúti közlekedés mindig biztosítva legyen. Az elmúlt két és fél hónapban felújították az érintett 15 kilométeres vasúti pályát, elvégezték a szükséges váltócseréket, megerősítették a felsővezetéki hálózatot is. Vecsésen megújult a biztosítóberendezés. A várost érintően négy szintbeni átkelőhely is megújult: a Dózsa György út és a Kakucsi út közúti, a Zrínyi út–Szép út közúti és gyalogos, valamint az Angyal–Virág utcákat összekötő gyalogos és kerékpáros átjáró. Üllőn a Széchenyi utca végén lévő közúti átkelőt is átépítették. Az útátjárókhoz csatlakozó utak aszfaltozását is elvégezték nyolc-nyolc méter hosszon, ezáltal biztonságosabbá, zökkenőmentesebbé vált az áthaladás. A Virág utca és Rudolf köz közötti gyalogos felüljáró teljes karbantartását is elvégezték.

(fotók: MÁV)

Az idei munkálatok második üteme augusztus végén indul Üllő és Monor között. A tizennyolc kilométer hosszú vágányátépítés, váltócsere és felsővezeték-karbantartási munkálatokon túl Monor, Vecsés-Kertekalja és Hosszúberek-Péteri hangos utastájékoztatási rendszerét újra cserélik, utóbbi megállóhelyen modern vizuális utastájékoztató rendszer fogja szolgálni az utasokat. Üllő és Monor állomásokon megújul a biztosítóberendezés, Üllőn továbbá átépítik a fővágányokat, a váltókat is kicserélik, megerősítik a felsővezeték-hálózatot. Monor állomáson a meglévő pályainfrastruktúrát újítják fel, és az útátjárót is átépítik.

A Budapest–Cegléd–Szolnok (100a) vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája, kapacitásának, menetrendszerűségének javítását és stabil fenntartását a vasúttársaság kiemelten kezeli. Tavaly a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti szakasz átépítésével kezdődött a vonal felújítása, ami idén április 6-ától a Vecsés–Üllő–Monor szakaszon folytatódott, és több fázisban, tervezetten ősz végéig tart. A húszmilliárd forintos kormányzati támogatással megvalósuló kivitelezés befejezését követően ezen a szakaszon is megszüntethetőek a sebességkorlátozások, ezáltal megbízhatóbbá és stabilabbá válik a közlekedés, csökken a meghibásodások száma.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek